Czipott Géza: Emléksorok a szentgotthárdi … ev. templom felavatásának alkalmából, 1912. Szentgotthárd 1913.
VI. 1912 október 20.
Ez ünnepélyes órában e templomot a toronnyal, az ebben levő haranggokkal, az orgonát, a keresztelőkövet, a szószéket, az oltárt, az összes berendezéssel együtt felavatom s rendeltetésének átadom az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében. Ámen. A mély hatást keltett beszéd után gyülekezeti ének következett, majd Stráner Vilmos soproni theol. akadémiai tanár lépett a szószékre és németnyelvű egyházi beszédet mondott. Isten iránti hálával kezdte, majd végignézett a szentgotthárdi gyülekezet rövid történetén és a hallgatóság nem egy tagjának könnyet csalt a szemébe kegyeletes megemlékezése néhai Tomka Károly ókörtvélyesi ev. lelkészről, aki az első volt az alapvetők között, aki a szentgotthárdi gyülekezet önállósításáért éveken át dolgozott és fáradozott. Szólt a templom hivatásáról és a kötelességekről, amelyek a templom felavatásával a gyülekezetre háramlanak. A szép egyházi beszéd után a rábafüzesi egyházi énekkar Nagy Károly tanító vezetésével egyházi éneket adott elő. A felavatási szertartás alatt Pummer Adolf rohonczi lelkész keresztelt két újszülöttet, kik közül az első, a fiú a szent keresztségben „GusztávAdolf" nevet kapott, Szabó István némethidegkuti lelkész pedig úrvacsorát osztott ki. Az istentiszteleten, mely fél 10 órától V-tl óráig tartott, mindvégig résztvett Széli Kálmán, aki az oltár melletti padsorban ült Berzsenyi Jenő ker. felügyelővel, Varga Gáborral, Kuliszeky Ernő tanfelügyelővel, Kiss Elemér főszolgabíróval. A nagyközönség köréből ott voltak: özv. lipováczi Desits Gyuláné, özv. Jannes Ottilia, gróf Bülöw Vilmosné, dr. Varga Gáborné, Mayer Károlyné, Kirnbauer Lajosné stb. A lelkészi karból: Saád Henrik a helybeli cisztercita rend kormányzója, Friedländer Sándor rabbi, Kund Sámuel, Stettner Gyula, Szűcs László, Varga Gyula esperesek ; Stráner Vilmos theol. akad. tanár, Bayer Teofil kőszegi, Baldauf Gusztáv, püsp. titkár, Ebenspanger Sándor ókörtvélyesi, Fülöp József körmendi ref., Fábry Pál dobrai, Heiner •Géza hodosi, Kapi Béla körmendi, Kovács István muraszombati, Pummer Adolf rohonczi, Róth Richárd fürstenfeldi, Rájter János kukméri, Szabó István némethidegkuti lelkészek és Kiss Imre ny. lelkész. A világiak közül: László Kálmán egyházmegyei felügyelő, szentmártoni Radó Lajos, Freyler 41