Czipott Géza: Emléksorok a szentgotthárdi … ev. templom felavatásának alkalmából, 1912. Szentgotthárd 1913.
VI. 1912 október 20.
netek, aminő volt a Jézus Krisztusban." Ugyanazon szeretet r mely mindeneket jól tesz, nem keresi csak a maga hasznát, nem gondol gonoszt, örül az örülővel és sírni tud a síróval. E szent érzelemnek követésében töltjük be tisztünknek minden igazságát. A templom hirdeti, hogy az evangéliom értelmében csak annyit nyom az erkölcsi igazság mérlegén az ember, amennyit a felebaráti szeretet eszméjéből megvalósítani tud. Nem a vagyon, rang, hatalom képezik a valódi emberi méltóságot, hanem az istenfélelem s emberszeretet által áthatott jellem. Ez a lélek koronája, az élet dísze. Enélkül a csillogó fény csak hiú álarc, tehetség, tudomány csak hideg téli nap, mely ragyoghat, de nem melegít, nem éltet. A Jézusi szeretet hirdetésével egyengeti a templom az utat Isten országához, erősíti a békesség kapcsait, neveli a jóltevő nemes részvétet. Az életben többszörös korlátok választják el az embert embertársától. A templom mindezeken felül emel azon igazságra emlékeztetéssel, hogy mind ugyanazon mennyei Atyának gyermekei, testvérek vagyunk s egymás iránt szeretettel tartozunk. Künn sokszor sebző nyilakat szór a büszkeség, dúl a viszály, gyűlölség, csattog a bosszú, irigység, harag fegyvere. A templom küszöbe előtt lecsendesül az indulatok vihara. E szent hely megérteti a belépőkkel, hogy itt nincs úr és szolga, gazdag és szegény; Isten színe £lőtt mind csak gyarló bűnösök vagyunk s egyképen a Mindenható irgalmát szomjazzuk. Hivatásunk nem az, hogy egymás életét megkeserítsük, hanem, hogy jóakarattal egymás terhét hordozzuk és úgy töltsük be a Krisztus törvényét. Itt az áhitat Jézushoz vezet, ki a kereszten vérezve is ellenségeiért imádkozik s példájával úgy int: „Áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal is akik üldöznek." III. Végül a templom hü szövetséges, mert ez mutat a szenvedőknek menedéket. A föld nem a zavartalan örömök hazája, hanem harctér, mely sebeket osztogat. Itt, mint a költő mondja: „forgó viszontagság járma alatt nyögünk." A gond, bánat 38
