Kruttschnitt Antal – Vásárhelyi Pál: Isten zarándokai : A soltvadkerti két testvéregyház hőskorának története. Budapest 1937.
6 szolgált, akkor beöntötték egy másik harangba, melyet azután elvittek a világháborúba. Az 1766 június 26-iki szomorú nap után, mint a kasukban megzavart méhek, el rajzottak a reformátusok. Gyülekezetüknek mintegy kétharmad része ugyanis vándorbotot vett újjá kezébe és Hajdú megye Balmazújváros nevú községébe költözött. — Az itt maradottakat a római katolikus plébános felügyelete alá helyezték és az istentisztelettartást legszigorúbban eltiltották. A két testvéregyház küldöttei 1768-ban Bécsben Mária Therézia királynő elé járultak, átadták panaszlevelüket, a minek azután annyi eredménye mégis volt, hogy iskolaépítéshez engedélyt kaptak, tanítót is választhattak' saját felekezetükből, de csak addig, míg majd németültudó róm. kath. tanitó rendeltetik Vadkertre, a mi szerencséjükre nem történt meg. Szomorú idők voltak ezek! De elődeink nem csüggedtek mégsem ! Kegyelettel és hálával örökíti meg az evangélikus egyház krónikája: „Földes Urunk Mélt. Báró Orczy Lőrinoz többízben az ő vadkerti evangélikus alattvalóit támogatni és elősegíteni akarván, istentisztelet szabad gyakorlatának kieszközléséért érettök folyamodott, de az ő nemesszívű igyekezetét a róm. kat. főpapság vaskarja meggyőzni és paralysálni bírta . . A róm. kat. pap felügyelete alá lóvén helyezve, az végezte a kereszteíéseket, avatásokat, esketeséket ás temetéseket, ez azonban nem akadályozta meg, hogy mindent megkíséreljenek, a mi helyzetüket elviselhetőbbé tegye: „ugyanis az idevaló katolikus papot ajándékokkal a maguk részére megnyerni igyekeztek, a mi sorsukat egyidőre tűrhetővé tette, úgy, hogy ünnepnapokon összegyülekezhettek, mikor is ének és bibliaolvasással épültek." Később a reformátusokat a szomszéd halasi, az evangélikusokat a kiskőrösi lelkész gondjaiba vette, de konfirmáció és úrvacsora vétel végett a németek Hartára, a tótok Kiskörösre zarándokoltak át A legsötétebb éjszakát is hajnal követi. A türelmi rendelet a vadkerti oly sokat szenvedett protestánsok hajnalhasadása. Ne gondoljuk mégsem, hogy máról—holnapra fordult minden jóra. A református egyház krónikájában fel van jegyezve, hogy nem kevesebb, mint 27-szer mentek Pestre, a vármegye székhelyére, sőt hétszer Bécsbe is, míg engedélyt kaptak iskola és imaházépítésre. Az evangélikusok 1784. július 6-án fogtak hozzá a régi helyen, a mai Székács utcában, imaház építéséhez, melyet az