A rozsnyói ágostai hitv. evang. egyház temploma 100 éves felszentelésének 1886-os emlékünnepe. Rozsnyó 1887.
A ROZSNYÓI ÁGOST. EVANG EGYHÁZ TÖRTÉNETÉNEK VÁZLATA
íé tetnek. A mindig érezhetőbbé váló hiány pótlása különösen 1880. óta sok terven, sok kísérleten ment át. Már 1881-ben gyűjtés eszközöltetett, mely 173 frt töke mellett aláírásokban 3 évre évi 346 frtot biztosított; segélyadásra németországi itrokonaink is felszólittattak; a dobsinai nőegylet 100 írttal járult a tőkealaphoz, de a tervezett intézet megnyitásának ismételt kísérlete, az alap elégtelenségén szenvedett törést, s alig is lehetett várni, hogy valaki biztosított jelenét egy intézet — jövőben lehető — felvirágozásának áldozza fel. ' Midőn azonban mind az egyházkerületi, mind az egyetemes gyűléseken hatalmas hangok emelkedtek a protestáns szellemben esz közlött nőnevelés emelésének érdekében, mint a melynek sikeres fejlesztésében letéve van a protestáns szellem ápolásának és megőrzésének biztosítása: — s midőn egyházkerületünk kimondta, hogy kebelében felállítandó ily felsőbb intézetet segélyezni fogegyházunk is — erejét csaknem felülmúló áldozatkészséggel — állott ki a versenyre, és szerencsés volt, az egyházkerületi gyűlés által biztosított 10°0 frt évi segélylyel, f. évi szeptember havában az egyházkerületi felsőbb leánynevelő intézetet, rendesen alkalmazott három tanítónőnek működése s két tanár és egy tanítónő se^ gédlete mellett kebelében megnyithatni. A folyó 1886-ik évi juniushó 15-ikén ünnepeltetette templomban. Kramaresik Károly itt helyben töltött 50 éves rendes tanárságának jubileuma. Az általános részvét és a szives üdvözletek, melyekkel itt a templomban az iskolai és egyházi elöljáróság, a tiszai év. egyházkerület, a gömöri esperesség, a nemes város, ujabb és régibb tanítványok s az egyházkerület testvértanintézetei, — az első napon pedig otthon más hitfelekezetek részéről is megtiszteltetett; — és a kedves emléktárgyak, melyekkel tanártársai, és mind akkori, mind messze tájakon elszórt régi tanítványai meglepték, — s a szives adományokból felmaradt ösztöndijalap, mely az agg tanárnak nevét a tanintézetnél megőrzendi akkor is, midőn ő félszázadot meghaladó hűséges munkája után sírjában fog pihenni, — oly hálára kötelezték a mélyen meghatott jubiláló tanárt, mely kebelében csak szive végdobbanásával fog elhalni. Az örömnek napjait szomorúságnak napjai is váltották fel, hol az egyháznak gyásza sirjokig kisérte jeleseit. 2*
