Dobronyovszky Károly: A péteri ev. egyház vázlatos története. Czegléd 1890.
III. RÉSZ.1822-1886-ig 64- évfolyam.
Juhász Ferencz főesperes elnöklete alatt. (Lásd az 186:3-dik évi esp. visitationalis jegyzőkönyvet.) 1864-ben a toronyóra reparáltatott a monori órás által 41 forint árban, melyre Stehlik pesti űr 50 forintot hagyományozott. Az 1866-diki országos nagy fagy csaknem véginségre juttatta egyházunkat anyagi tekintetben, mégis ezen évben a már nagyon megrongált templom tetőzetét 190 forint árban cserepeztetni kelletett. 1868-ban ismét egy uj csapás érte községünket. Október 7-én reggeli 7 órakor a kovácsműhelyből tűz ütvén ki, élesztve a nagy szél által, néhány perez alatt a melléképületeken kiviil 20 ház sokféle gabonával, takarmány nyal, padlásokon betakarított holmival. lehet mondani, egész éven át véres verejtékkel szerzett keresménynyel füstbe ment s porrá égett. Pedig ez évben kétszer érte a jégeső határunkat s mintegy fele termésben károsodtunk általa; valamint ez évben ez már a második tüzeset volt' (Lásd Pol. Ujds. 1868. 42. sz.) Az 1868-dik évi szőllődézsma váltságba fizetett péteri a határában lévő szellőkért 5743 forintot. A puszta-farkasdi szőllőkért 1870-ben legalább is 1800 frtot, 18(>9-ben ismét a templom s iskola reparáltatott 529 forint 53 krajezár költséggel. (Lásd az évi számadás jegyzőkönyvét.) Ugyanekkor a templom csillárja 65 frtba került, de a mely közadakozás utján fedeztetett. (Lásd az adakozók neveit az 1869. évi számadási jegyzőkönyvben.) 1870-ben az orgona reparáltatott, Ország Sándor nevezetű pesti orgona készítő által 255 forint árban. 1872-ben a régi templom, illetőleg az urasági magtárért, - melyet iskolának vett meg — fizetett az egyház 300 forint 94 krajezárt. 1873-ban nagy kolera-járvány uralkodott Péteriben (Lásd 1873. évi Polit. Újdonság 34. sz.), s e szomorú emlékezetű esztendőben alakíttatott egészen újból a paroclűa 3000 forint költséggel. melyhez azonban az egyház a kézi munkán és fuvarozáson kiviil csak 300 forinttal járult. A többi költség különbféle útonmódon szereztetett be. (Lásd az 1874-dik évi számadást és az évi számadási könyvet s annak adakozók lajstromát.)