Mesterházy Sándor: A nemes–pátrói ágostai hitvallású evangélikus keresztyén egyházközség története. Csurgó 1903.

VI. Békésebb idők.

— 34 — még 1829-ben is voltak itt hátralékos felei, kiket azután Kis János superintendens szigorúan utasított tartozásaik törlesztésére. — Most, t. i. 1828-ban a mencshelyi lelkésznek fiát: László Károlyt hozzák le a pátróiak lelkészüknek. (Mencshelyről történt lehozatala belekerült a gyüleke­zetnek 27 frt. 63 krjába.) Néki egyházépitő munkájában már a kezdet kezdetén segitsegül jön a fáradhatlan superintendens Kis János, ki ugyanis 1829 okt. 4-én Balliér István esperes és Kováts Ferencz ih.-berényi lelkész társaságában egyházlátogatásra jelenik meg a gyülekezetben. Bár most már harmad izben jelent meg itt, mégis talált elintézni valókat. így a többi között el­rendelte, hogy az Úrvacsora minden újhold vasárnapján is kiszolgáltassák, hogy a téli olvasások és magyará­zatok, valamint a katechizácziók pontosan megtartassa­nak, a leltár elkészíttessék, a földek felmérettesenek, a 60 fontos, hasadt harangot, — r. katholikusoknak ré­szüket kifizetvén, használhatóvá tegyék, és hogy a te­metőhelyet nagyobbítsák. Nem is hangzott el az intő szózat viszhang nélkül. A fennti intézkedések életbe lépnek. Az ecclesia földeit is megmérték a curatorok. Azonban a harangot, mielőtt azt használhatóvá tehették volna, mint ezt már fenntebb is érintém, — valaki, a templomból, hol a sekresztyében tartatott, ellopta. — A gondnoki számadás is pontosan megtartatott rendszerint május végén és pedig pünkösd 2-ik ünnepén. — Gond­nokválasztáskor azonban többször volt fennakadás, mert uj gondnokokat nem igen kaptak; hogy miért ? nem tudom. Talán a tisztséget igen terhesnek tartották, vagy pedig igen válogatták az arra való férfiakat. De hát azért ment ám a dolog mégis. Ha nem találkoztak ujak, akkor megmarasztották a régieket, kik a közbi­zalom megnyilatkozása előtt rendszerint meghajoltak és tovább sáfárkodtak. Ekkor a párok száma már 155-re felszaporodott. — Tőlük folyt be a lelkésznek és a tanítónak fizetése, ezen felül a felmerült költségeket is a párokra kirótt összegekből fedezték. Aránytalan beosztás volt ez. Nem

Next

/
Oldalképek
Tartalom