Mesterházy Sándor: A nemes–pátrói ágostai hitvallású evangélikus keresztyén egyházközség története. Csurgó 1903.

IV. A gyülekezet a legnagyobb veszélyben

— lö — IV. A gyülekezet a legnagyobb veszélyben. (1757—1781.) A lelkészek ki lévén innen tiltva, a tanítókra várakozott a szent és dicső hivatás, megtartani a hívek seregét az evangelikus hitben és vezérelni azt, mint az Urnák választott népét az erénynek utján Isten országa felé. És dicsérettel legyen említve ők teljesítették is apostoli hivatásukat, mert nemcsak a gyermekeket tanították, hanem könyörgéseket is tartottak, sőt prédikáltak is és vasárnaponként híveikkel együtt át-átzarándokoltak a surdi templomba istenitiszteletre, igy élesztgetvén híveikben a hitbuzgóságnak szent tüzét. Sajnos, hogy nevét csak az egy Kozma Miklósnak ismerjük, kiről későbben kissé bővebben is meg fogunk emlékezni. És váljon mit tett ekkor a lelkész Kuzmits István? Talán megelégedett azzal, hogy pátrói hivei átjártak a surdi templomba ? Távolról sem. Fájó szívvel tért ő haza Berzenczéről. És méltán. Mert nem volt ám jogos az a rendelet, mely az evangélikusoknak csak az ártikuláris helyeken engedett szabad vallásgyakorlatot. Még kevésbé volt jogos az az intézkedés, mely a surdi lelkészeket Pátróból kitiltá, mivel Pátró Surdnak nem Fi Ii— ája, hanem társgyülekezete volt régtől fogva. Nem is tudott ám a buzgó lelkész a dolgok ilyen állásába belenyugodni. Azért a tilalom daczára is gyakran megjelent temetni és egyéb lelkésziteendőket végezni Pátróban, hol neki földbirtoka is volt, talán éppen neje: Szakály Terézia után, ki a pátrói Szakáll-családból való lehetett és ki mint özvegy itt Pátróban halt meg az 1787-ik esztendőben. E mellett az i<>y elnyomott gyülekezet nem volt elfelejtve az egyházi főhatóságtól sem. Messze vidékről, onnan a szép kemenesaljáról két izben is megjelenik itt a hírneves Perlaky Gábor ki akkor dömölki lelkész és kemenesaljai alesperes volt és ki későbben t. i. 1771ben dunántuli superintendenssé lett megválasztva. 3*