Homola István: A kassai Malom–utcai evangélikus templom. Kassa 1927.
közös templom számára telket szerezni, melyet a német és szláv nyelvű egyházak szereztek és ezen két egyház 1504ben a mai templom felépítéséhez hozzáfogott, 1816-ban az építés befejeztetett, amikor is augusztus 20-án István napján előbb a szláv egyház, majd az aug. 21-i vasárnapon a német egyház részéről a templom nagy ünnepségek keretén belül felszenteltetett és hivatásának átadatott. A két tulajdonos egyház akkor a mai napig is érvényes közös szerződéssel állapította meg a templom használati istentiszteleti időrendet. A magyar nyelvű egyház a templom udvarán felépített földszintes iskolai épületben tartotta istentiszteleteit, tanköteles gyermekei az akkori és most is a szláv egyház tulajdonát képző parochiális épületben volt iskolába jártak. Ezen iskola itt később az udvar hátsó részébe helyeztetett el, majd 1892-ben Benyék filiában lett kitelepítve. A templom melletti most ev. leány polgári iskola, négy osztályú elemi iskolának 1890-ben volt felépítve. A magyar nyelvű külön önálló ev. egyház utolsó papja volt Skultéty Ede a szlovák egyház lelkésze. IS75-ös években a magyar egyház a német egyházzal egyesült, azóta a német nyelvű istentiszteletek redukálásával nem az iskolában, hanem a templomban végeztetnek a magyar istentiszteletek az egyesült egyház lelkésze által. Fzen egyesülés után, de később is» 4