Pálmai Lajos: A győri evangélikus szeretetház története 1883-1933. Győr 1933.

22 a katonai dandárbíróság. A tanácsköztársaság szomorú idején pedig megjelent a Szeretetházban két politikai megbízott és azt u. n. köztulajdonba vette. Mikor az igazgató az állami bútorok kivételét kérte, kijelentették, hogy „itt minden a mienk". Kijelentették, hogy az árvaház fenntartásáról ők fognak gondoskodni. Ilyen körülmények között az igazgató nem volt hajlandó a felelősséget vállalni, azért a még meglévő élelemkészletet elosztotta az öregek és árvák között s rokonaikhoz elbocsátotta őket. Igaz, hogy ezért először a forradalmi törvényszék elé akarták állítani, de utóbb kérésre fogták a dolgot s az utcáról felszedett gyerekeket helyeztek a Szeretetházba s egy központi konyhából élelmezték őket. Ekkor végeztek a diakonisszanővérek: Huber Etelka és Trauer Irén valóban önfeláldozó szolgálatot egyházunk érdekében. Mikor kívülről a vallástalanság, önzés, tisztátalanság hullámai ostromolták a házat, — bátor, Istenben bízó lélekkel álltak az őrhelyen, mikor elnémult az összeterelt gyermekek ajkán az imádság, az ének, — ajtójukat behajtva keresték az erőt a maguk imádságában. Milyen erős is tud lenni az Istenben bízó, imádkozó, szerető női lélek, mikor tudja, hogy nem embereknek, hanem az Urnák szolgál! Az u. n. tanácsköztársaság természetesen nem tudott olyan intézetet fenntartani, melynek szegeletköve a Krisztus, törvénye a szeretet volt. Bukásával összeomlott ott is minden, elvitték a vagyont, bútorokat, konyhaszereket. Helyiségeinket később lefoglalta magának a Lakás-Hivatal, néhány szobát menekülteknek adtunk ki, bútoraink megmaradt részét egy nagyobb terembe zsúfoltuk össze. A diakonissza nővérek munka hiányában visszamentek az anyaházba. Árva lett az árvaház . . .