Fényes Lajos: Guta, ágostai hitvallásu evangélikus anyaegyház története 1543–1900–ik évig. Balassa–Gyarmat 1902.

29 ezévi nagygyűlését meglátogatni szándékozik; ezen férfiú­tól nemsokára azon választ nyeré, hogy tavalyi folyamod­ványunk Lipcsébe, az intézet centrális főválasztmányához csakugyan megérkezett, de az intézet mindekkoráig nem volt képes rajtunk segíthetni. E nyilatkozat folytán a Gusztáv Adolf-intézethez uj sürgető folyamodványt kül­döttünk, melyet maga Ferjencsik Sámuel vitt el f. évi szeptember havában Németországba. Ezalatt, augusztus és szeptember hónapokban, a tem­plom fedele végleg elkészült, sőt a templom belül ki is meszeltetett, ugy, hogy október elején a templom tür­hetőleg rendbehozatván (mert a kőfalból épitett oltárunk meg nem égett, a gyönyörű oltárkép pedig, továbbá a szószék és a padok nagyobb része az égés alatt kivitetett és igy megmentve lón, csak az orgona darabokra szét­szedetvén, haszonvehetetlenné lett), 1851-diki október 19-én megtarthattuk édes örömmel templomunk belsejében, két kinos esztendő lefolyása után, az első vasárnapi isten­tiszteletet. Ekkor fölvettük a pesti takarékpénztárban levő 300 p. forintot, letettük egyszersmind a kötelezett máso­dik 1000 v. forintot. Ezután 1852-dik évi február havában érkezett mi­hozzánk a Gusztáv Adolf-intézet vigasztaló levele, mely szerint egyházunknak 400 p. forint igértetett. De a sors csapásai még meg nem állapodtak. Ugyanis az égéskor 3 harangunknak csupán legkisebbje olvadt el, a két nagyobb pedig, noha helyéből kimozdult s minden fája megégett, ércze azonban csodálatos módon épségben megmaradt. E két harangot használtuk a tűz óta foly­vást, de most, 1852-ik év tavaszán, legnagyobb harangunk repedést kapott s igy a többi szükségeinkhez ezen harang becserélésének a szüksége is állott be. E végett 1852-iki juniusban maga a lelkész utazott Pestre, hol a megrepedt harangot Schtandt harangművesnél más, ujjal cserélte be, melynek súlya 292 bécsi font, fontját 2 frt 30 krjával számítva, 730 frt, ütő és szíjért 20 frt, összesen 750 frton; a régi harangért pedig, melynek súlya 328 bécsi font volt, számítva lett 1 frt 50 krajczár, tesz 601 frt 20 krt s igy ráfizettünk még 148 frt 40 krt váltóban. Ugyanakkor a lelkész, magához véve a Gusztáv Adolf-egylettől ajándékba kapott 400 p. frtot, azon Pesten Komornyik Ferdinánd orgonaművesnél egy uj, 4 válto­zatú orgonát rendelt meg. Ezen uj orgonát 1852-iki év

Next

/
Oldalképek
Tartalom