Körtvélyessy Béla: A cselfalvai ágost. hitv. evang. templomnak … külső látképe és rövid leírása. Eperjes 1908.

— 4 — 5-ikén elvérzett Zimmermann Zsigmond vértanú* utódja: néhai Zimmermann Gábor a szószéktől jobbra eső falba 1846. évben befalaztatta a magvaszakadt Zimmermann családnak nemesi czímerpajzsát, melynek vörös márvány keretébe három oldalról aranyozott betűkkel a következő körirat van bevésve: »ZUM GEDAECHTNISSE SEIN UND SEINER VRAU HABEN AUFGELEGT DIESEN GRABSTATTBAU ADAM UND MARIA MAGDALENA GEB. BRODKORBINE ZIMMERMANN", ugyanezen márványkeretnek aljára pedig ugyancsak néhai Zimmermann Gábor a következő felírást vésette be: „LAPIS HIC E MURO CATHEDRALIS TEMPLI CIVITATIS EPERJESIENSIS EVULSUS ET HÖRSUM ILLOCATUS ANNO 1846."; hogy az eredetileg freskókkal fedett igen régi oltárt és az oltárképet a néhai Máday Károly nagyérdemű superintendens által 1863. évi június 5-ikén és 6-ikán megtartott canonica visitatio alkalmából, néhai Zolnay Samu a Körtvélyessy család egy fitagjának akkori nevelője külsőleg újból átfestette. És végűi a XII. század végén vagy a XIII. század elején épült, s román stylű régi műemléket képező ezen cselfalvai templomnak huszita eredetére vall és különös érdekességét emeli: hogy a templom egykor a reformátusoknak szolgált, azután az evangélusoké lett; s hogy 1579 — 1657-ig felváltva majd református, majd evangélikus lelkészei voltak, kik közül Kis János 1643 —1656-ig Cselfalván lakott. „Atamen tninisterium ab anno 1579. usque 1657. variabit. Mox Helveticam, mox Augustanam sequutum Confessionem. Verbi Dei Mri. A. Conf. addicti Ecclesiae huic sequentes praefuere." (Lásd Hörk Józsefnek: „A Sáros-Zempléni ev. esperesség története" czímű monographiája 315 — 319 lapjait); és hogy a templom hajójának mindkét oldalán a padok alatt elterülő sírbolt régi temetkezési helyül szolgált, s ott a templomnak 1863. évben foganatosított nagyobb mérvű restaurálása közben régi korhadt koporsók és csontok találtattak. Ezen ősrégi műemléknek műtörténeti becsét felismerve, azt az eredeti építési stylben megújítani és a késő utókornak is mint románkori műemléket hátrahagyni óhajtván; az egyházi elöljáróság 1892. évi július hó 10-ikén a vallás- és közoktatásügyi Minister úr ő Nagyméltóságához folyamodott segélyért. Ennek folytán a műemlékek országos bizottsága — Sztehlo Otto műépítészt a * Lásd K. Papp Miklósnak: „Caraffa és az eperjesi vértörvényszék" czímű történeti korrajzát a XVII. századból. 1863. (A 34-42. lapokon.)