Bőhm Dezső: A Budapesti Evangélikus Középfokú Leányiskola – polgári, Veres Pálné-Intézet, kollégium – ötven éves története. 1883-1933. Budapest 1933.

II. Az iskola vezetősége

a kollégium gyorsírástanára. Végre egy kézbe jutott 1929. őszén e munka, mikor Vidovszky Kálmánt, a békéscsabai reál­gimnázium vallástanárát, cserkészérclekből Budapestre hozták s hozzink is beosztották. Benne megtalálta az ifjúság és ta­nári kar azt a lelkiatyát, kit a vallástanárban megkívánha­tott. Sajnos, három évi áldásos működés után 1932= július 8-án epeműtét következtében váratlr.nul eltávozott szeretett fnunka­köréből, pótolhatatlannak látszó űrt hagyva maga után, s szerető hitvesét, ki mint óraadó tanár tovább működik is­kolánkban. lljra elárvult munkakörét rendes állássá szervezte végre 1933-ban a fenntartó és erre Razicska Lászlót válasz­totta meg rendes tanárjrá, ki addig Budapest—Kelenföl­dön teljesített vallástanári szolgálatot. S ha felidézzük az 1912/3. évi értesítőt, hol ezt olvashatjuk: »Reméljük, hogy a jövő 25 c-vben állandó vallástanárunk lesz, aid nem csu­pán tanít, hanem nevel is,« — akkor örömmel állapíthatjuk meg, hogy az 50. év meghozta a régi kívánság teljesülését: rendes vallástanára van az iskolának. II. Ezzel a munkás gárdával párhuzamosan 1920-tól kezdve igen jónevü munkaerők dolgoztak a Veres Pálné-inté­zetben. Hogy lássuk, mennyien támogatták Raffay püspököt a szervezett intézet felvirágoztatásában, felsoroljuk őket idői­rendben. E névsor élénk bizonysága annak, mi tette oly vi­rágzóvá a nehéz körülmények között alakult iskolát. Első évben maga a püspök is tanította a vallástant, s a polgári iskola tanárai közül Fialka Margit, Szluika Ella, Télessy Dal­ma dolgoztak Szigethy Lajos igazgató oldalán; azonban elő­adásokkal a második félévben Dr. Domanovszky Sándor, egye­temi tanár, az Országos Evangélikus Tanáregyesület elnöke, Dr. Mágocsy- Dietz Sándor, pesti, és Dr. Tolnay Vilmos pécsi egyetemi tanár is munkálkodtak, s beállottak a tanítók közé már ekkor Dr. Szelényi Ödön és a jelenlegi igazgató. Megemlítjük, hogy kezdettől fogva itt volt, mint nevelőnő és nyelvtanító Bunker lozefin, ki Kőszegről jött át. A má­sodik évben, mikor az új igazgató veszi át a vezetést, tanít Dr. Lersch Ernő, szakfelügyelő, most az újpesti állami leány­liceum igazgatója, s a fasori gimnázium jeles tanárai közül ekkor kezdik iel munkájukat Dr. Kubacska András, Oppel Imre és Sulek József; majd következő évben Dr. Koch Ist­ván, utóbb Klaniczay Sándor, a fasori internátus eforusa, és Mikcla Sándor, ,a gimnázium jelenlegi igazgatója, c. tanker. főigazgató. Velők egy időben kapcsolódik bele az iskola mun­kájába Dr. Láng Margit, az igazgatónak a szervezésben leg­erősebb támasza, ki a művészettörténettanítás kialakításával mutatott követendő példát, és Scháádt Gyuláné, ki kilenc évig tanított, de főleg Dr. Szelényi Ödön, ki 1931-ben be­következett haláláig nemcsak tanára, hanem igazán megbe­csülhetetlen oszlopa volt az iskolának. Sokoldalúságával a val­16

Next

/
Oldalképek
Tartalom