Vértesi Zoltán: Magyarbóly ev. egyházközség és filiái története. Pécs 1940.
X. A mohácsi evangélikus missziói egyház rövid története
168 Isten előtti alázatosságban és mindenekfelett mélységes hitben, s akkor tudjuk és érezzük, hogy a tiszta élet füves mezőire és az örök élet csörgedező forrásaira vezet bennünket". Ezután a lelkész tett Ígéretet, hogy emberi gyengeségének, de Isten megsegítő kegyelmének tudatában, vállalja a szolgálatot, melyre elhivatott. Stricker Etel mohácsi prot. egyházak Fébé diakoniszszája pedig, I. Tim. 4, 12 és Ézsaiás 55, 5 igéit helyezi az új lelkész szívébe. Oberndorf, kit időközben püspök úr h. lelkésszé léptet elő és felruház a lelkészi jogok gyakorlásával, első teendője, a már ismert és még ismeretlen hívek meglátogatása és felkutatása. Majd megkezdi, a 6 iskola, 40 ev. növendékeinek rendszeres hitoktatását és a szórványok látogatását. A középiskolás ifjúságból „Belmissziói ifj, kört" alapít és ifj. lapot járat. Ünnep délelőtt Mohácson, délután a szórványokban tart istentiszteletet. 1937. dec. 19. gyűlésen, megalakul a tisztikar, ímaházalapot létesítenek, melyhez az első adományt itteni rokonait látogató erdélyi hívünk Sigmund Konrád adja (10 P.). 1938. jan. 2-án, megtartották az első ev. istentiszteletet Bátaszéken, melyen kb. 50-en vettek részt. A mohácsi ev. hívek adóját pénzügyig. engedéllyel a város elkülöníti és maga szedi be. A kultuszmin. úr 200 P. rendkívüli segélyt engedélyez az alakuló gyülekezetnek. Ápr. 10-én, Takó pécsi lelkész elnökletével lelkészi hiány megállapító gyűlés volt. Jún. 15-én volt Oberndorf Elek és Rück Anna Mária esküvője a bonyhádi templomban. Az esketést Gyalog főesperes végezte. így a kis gyülekezetnek most már papnéja is van. 1938. nov. 6. Wagner lelkész elnökletével, Báttaszék fiókegyházzá alakult, s 1939 jan. 1-től megállapítja járulékát az összgyülekezet fenntartásához. A báttaszéki fíókegyház megszervezésében kitűntek: Cserháti, Lipták nagybérlő, Sturm Rezső ny. máv. főfelügyelő, Gehring Tamásné, Purth Adolf és Scherer Lajos. A lelkész a hívek tájékoztatására időnként nyomtatásban megjelenő „Gyülekezeti Értesítőt" ad ki és templomalapra gyűjtés céljából már több egyházmegyénk gyülekezetében kiszállt és prédikált. A templomalap már a 3000 pengőt is meghaladta. A miszszíóí egyház motorkerékpárt is szerzett 627 P-ért, melyhez a magyar Gusztáv Adolf gyámintézet 70, Gyalog főesperes úr utalványozására, az egyházm. pénztár 50 pengővel járult. Ezáltal a