Schrödl József: A pozsonyi ág. hitv. evang. egyházközösség története I. rész (Pozsony, 1906)

X. A pozsonyi evangelikusok küzdelme templomaik és iskolájuk megtartásáért

és a spanyol bor is, úgy hogy Auer uramnak mégis ártottak. Senki sem találta tehát feltűnőnek azt, hogy akadt két jószívű úr, Kálmáncsay kanonok és Vattay városi tanácsos, akik az ingadozó járású inspectort a lakására kisérték, ahol megint igen természetes dolog volt, hogy a házigazda az érdeklődő vendégeknek megmutogatott mindent, amit látni érdemes volt; többek között az evangelikus templomokra vonatkozó királyi leveleket is. Mielőtt azonban ezeknek Kálmáncsay és Vattay uraimék jóvoltából lába kelhetett volna, berontottak a szobába a pozsonyi polgárok, kik az egész gyanús dolgot aggódó figyelemmel kisérték és maguk közé osztva el az okmányokat, épen úgy mint a templomkulcsokat most már maguk őrizték. Éktelen haragra gerjedt erre Szelepcsényi. Sem a kulcsokat nem kaphatta meg, sem az okmányokat; a polgárok éjjel-nappal őrzik az iskolát és a templomot, még az asszonyokra is átragad az általános izgalom, ők is részt vesznek az őrködésben, sőt a városkapitány élete is veszedelemben van, midőn éjjel tesz kísérletet az iskolaépületbe való behatolásra, Vattay városi tanácsost pedig ugyancsak az asszonyok megverik és kidobják az iskolából. Hiába próbálkozik Szelepcsényi azzal, hogy a városházán leveleket olvastak fel, melyekben a Bécsben időző Gubasótzy és Bársony püspökök, mintegy a király nevében és megbízásából buzdítják Szelepcsényit a megkezdett irányban való továbbműködésre, hiába nyerte meg Szelepcsényi a belső és a külső tanács néhány evang. vallású emberét a maga számára, hiába volt az is, hogy Spindler Kristóf evangelikus tanácsos szólította fel hitsorsosait arra, hogy adják elő a kulcsokat és okmányokat. Minden igéret, minden fenyegetés hiába való volt, az evangelikus polgárság rendíthetetlenül maradt meg azon elhatározása mellett, hogy csakis egyenes és hiteles királyi parancsra fogja a kulcsokat kiszolgáltatni.