Schrödl József: A pozsonyi ág. hitv. evang. egyházközösség története I. rész (Pozsony, 1906)

XI. A katasztrófa

ködtek közre, mini amelyek a protestáns papokat a nápolyi gályákra viszik, csakhogy amott a reformáció eszméje kerekedett felül, mig nálunk a katholikus renaissance aratta diadalait. Az emberi kultura szerves fejlődésében a véres momentumok csak ugy voltak lehetségesek, hogy az ellentétes, küzdő tényezők képviselői teljesen át voltak hatva ügyük, álláspontjuk és meggyőződésük való igaz­ságától. As uralkodó és Szelepcsényi érzékeny szivére szá­mítottak is a pozsonyi evangélikusok akkor, amikor nem szűntek meg kiküldöttjeik utján felségfolyamodványaikkal a király érzelmére hatni. Még július 28-án is utasították megbízottjaikat, kik állandóan Bécsben tartózkodtak, hogy nyújtsanak be nevükben folyamodványt a királyhoz; legalább azt szerették volna elérni, hogy Titius Dávid esperesüket nehéz nagyszombati fogságából kibocsássák és lelkésztársai mellé a pozsonyi „Löwengrube"be helyez­zék el; de ezen szomorú eredménynyel végződött a foly­tonos sikertelen folyamodás, hogy a magyar kancellária tisztviselői figyelmeztették végre a pozsonyi polgárokat, ha nem lesz vége a sok folyamodással való alkalmatlan­kodásnak, a folyamodók is odakerülnek a börtönbe azok mellé, akiknek érdekében fáradnak. így azután csakhamar otthagyták Bécset a pozsonyiak küldöttjei és több kérvény nem került a király elé a bebörtönzött lelkészek és pol­gárok érdekében. Ezzel bizonytalanná vált mindenek előtt a fogságban sínylődő lelkészek sorsa, akik, mint többnyire külföldiek, erő­sek voltak ugyan hitükben, azonban nem éreztek maguk­ban elég erőt ahhoz, hogy mint a magyar nemzeti eszme vértanúi tovább is feláldozzák szabadságukat, melyet külföldön még mindig érvényesíthettek vallásukért. El nem vitathatjuk azonban azon érdemüket, hogy eddig tanúsí­tott állhatatos maguktartásával, melylyel Pozsony városá­ban az evangeliumi hitért megszenvedtek, csak az erő-

Next

/
Oldalképek
Tartalom