Schrödl József: A pozsonyi ág. hitv. evang. egyházközösség története I. rész (Pozsony, 1906)

XI. A katasztrófa

A templomok és iskolák erőszakos birtokba vétele után, mint láttuk, a katonaság rendes tartózkodási helyeire vonult az egyes polgárok házaiban, az elvett templomok és a városháza mellett azonban, sőt a város kapui előtt is erős kirendeltségek állottak. Ezen utóbbiak különösen szükségeseknek mutatkoztak, mert a külvárosok evangelikus lakossága, mihelyt az eseményekről tudomást szerzett, azonnal a kapuk felé tódult, bebocsáttatást azonban nem nyert. Mások még a délután folyamán Bécsbe siettek, hogy ottani állandó megbizottjaikat a szomorú valóságról értesitsék. Sebtében meg is szerkesztettek itt egy felségfolyamodványt, hogy azt még aznap a királynak átadják. Azonban a király ezen napon Nikolsburgban volt és csak másnap tért vissza és egy udvari testőr még a kocsijában átadta a királynak a pozsonyiak kérelmét. Jellemző a pozsonyiakra nézve, hogy ők még a nagy katasztrófa bekövetkezte után is hivek maradtak eddigi álláspontjukhoz, hogy t. i. a templomok és az iskola erőszakos elvétele, mely pedig Kollonich fellépése után ítélve, világosan a király előleges tudtával és beleegyezésével történhetett csak, nem lehetett a király akarata, mint ki valaha templomaik birtokában őket megerősítette, mint ki továbbá alattvalóinak jóságos és igazságos atyja lehetett csak. Ösztönszerűen érezték ugyanis, hogy csakis az ezen álláspontjukhoz való SZÍVÓS és következetes ragaszkodásuk következtében lehet reménységük, hogy valaha még tán viszzakaphalják templomaikat, melyekhez való jogaikról soha le nem mondottak. Hogy őszinte vagy csak diplomáciai magatartás volt-e a pozsonyiak részéről az alattvalói rendületlen hűség hangoztatása a felségfolyamodványban, azt ezúttal eldönteni nem akarjuk, de bizonyos, hogy az volt immár csak azon vékony fonál, melyen át nommenen unbarmherzigen und kläglichen Action. Reimundus Rimando I. m. XI. fej. 163. és kk. 1.