A lőcsei evangelikus egyházközség története : A reformatio 400 éves fordulója alkalmából kiad. az egyházközség. Lőcse 1917.
ISKOLAÜGY
125 közös tanítása és nevelése elvét és ennek folytán a fiu- és leányosztályok fokozatos egyesítését a következő években végrehajtották. Egyházunk elemi iskoláját rendesen hat osztályúnak szervezte, de az utolsó osztályt sem folytonosan, sem állandóan nem lehetett fentartani. Hol nincs, vagy nagyon kevés a tanulók száma (különösen a középiskolákba vagy mesterségre lépett fiuk miatt), hol meg az év elején megnyílik az V—VI. osztály, néha ismétlő leányiskola alakjában, de a tanulók rendszertelen iskolalátogatása vagy elmaradása miatt azt be kellett szüntetni. Ezen sajnálatos körülmény már régen nem elégítette ki a magasabbra törők igényeit. Günthernek, a leánynevelés lőcsei szószólójának, régen hirdetett magasztos célja lebegett sokak szeme előtt. Végre 1874-ben Szépréthy Ottó egyházfelügyelő és Probstner Gyula felkeresték Kupecz Lykurg állami főreáliskolai igazgatót, hogy a maga közreműködése mellett nyisson egy felsőbb leányiskolát. Kupecz elvállalta a vezetést s az iskola február 4-én megnyílt hét tanulóval. Felvettek más vallásuakat is. Tandíj évi 10 frt volt. Látogatottságáról csak az 1877—78. évi értesítő ad tájékozást, amikor összesen 29 növendéke volt. A tanítás magyarul folyt és a rendes tárgyak mellé felvették a francia nyelvet és rajzot. A tanítást az elemi iskolában tartották d. e. 10—12-ig és szerdán meg szombaton délután. Felvétetett oly leánytanuló, aki a népiskola hat osztályát elvégezte. A tanfolyam két évre terjedt. Az iskola anyagi fentartása gyűjtés által történt. Hozzájárult az evangelikus egyházon kivül Lőcse városa, a lőcsei „Italmérés", a Szepesi Takarékpénztár és az ecélra tartott bál és felolvasások jövedelme. Kupecz Lykurg főreáliskolai igazgató vezetése alatt tanítottak: Boemm Tivadar rajztanár, Gretzmacher János evangelikus hitoktató, Imrei János főreáliskolai tanár, Kardeván Vilmos segédlelkész-tanitó, Kolbenheyer Károly főgimnáziumi tanár, Kompauyik Coelestin róm. katli. káplán, hitoktató, Kordos Gusztáv főreáliskolai tanár, Linkess Miksa kir. kath. főgimnáziumi tanár, Szépréthy Béla tanár, Szőnyei Angelika kézimunka tanítónő, Torkos Géza evangelikus lelkész és Wagner Vilmos evangelikus karmester. Bármilyen nemes volt az alapítók célja és bárminő ügyszeretet és önzetlen buzgalom vezette a kiváló kart, ezen iskolának kezdettől fogva nem volt szilárd alapja. Hiányzott ugyanis a lentartáshoz szükséges anyagi alap és állandó, csupán az intézetnek élő, külön oktató testület. Emellett a lakosságnak tekintélyes