Hittrich Ödön: A Budapesti Ágostai Hitvallású Evangélikus Főgimnázium első száz esztendejének története. Budapest 1923.
II. FEJEZET. Iskolaépületeink
64 A tanári kar több tagja más jóakaró érdeklődők hozzájárulásával nemzeti zászlót adományozott a zászlóaljnak, melyet szeptember 7-én avatott fel Kaczián János esperes, díszes ünnepély keretében. Ez alkalommal az igazgató is intézett buzdító beszédet a katonákhoz. 10-én, az indulás napján, udvarunk útrakész tábor mozgalmas képét mutatta; láttuk a háburúba induló sereget fájdalmas jeleneteivel; a könnyező hitveseket, a megtört szívű szülőket, a síró gyermekeket. 1 A katonaság kivonulása után újból be kellett rendeznünk intézetünket. Szeptember 22-én újra le akarta foglalni iskolánkat a fővárosi katonai beszállásoló bizottság, de az illetékes tényezőkkel folytatott tárgyalás után abban történt megállapodás, hogy intézetünkbe a VII. ker. István-úti m. kir. állami főgimnázium fog behelyezkedni délutáni tanításra. E népes gimnázium szeptember 26-án vonult be iskolánkba 17 osztályával és itt folytatta a tanítást december 14-ig. Mi tanítottunk d. e. 8-tól 12-ig, az István-úti gimnázium d. u. 3-tól 7-ig. Az 1915—16-iki tanév elején ismét nehézségek merültek fel, amennyiben arról volt szó, hogy iskolánkat lefoglalják hadikórháznak. Ismét abban történt megegyezés, hogy az illető kórház a nagyobb István-úti gimnáziumban helyeztetik el, annak ifjúsága pedig újból a mi épületünkbe fog járni. Minthogy a vendégiskolának 18 osztálya volt, osztályaink létszáma pedig csak 12, osztálytermekké kellett berendeznünk, illetőleg átengednünk a természetrajzi előadótermet, két rajztermet, egy szertárt, a hittantermet és két termet az alagsorban. 2 Ismét olyan beosztással tanítottunk, mint az előző évben, 40 perces leckékben. Az 1916—17-i tanévben újra nálunk működött vendéggimnáziumunk, de ekkor már a mi tanítványaink is megszaporodtak az erdélyi menekültekkel. A vendégiskola fűtéséről is mi gondoskodtunk és ekkor tapasztaltuk először a fűtési nehézségeket. Az 1917—18-i tanévben karácsonyig működött nálunk az Istvánúti főgimnázium, mert akkor már visszakapta saját épületét. E testvérintézet a háború alatt három és fél évig volt kénytelen nélkülözni saját otthonát; annál inkább örültünk vele együtt mi is, midőn végre sikerült hazatérnie. Tanári testületeink együttérző lélekkel iparkodtak minden nehézséget legyőzni s azt hisszük, hogy az együtt töltött idő csak erősítette a tanári testületek és az igazgatók között a kartársi összetartozás tudatát. Ebben az évben már ú. n. szénszünetet is kellett tartanunk. Az 1918—19-i tanév telén már csak négy osztályban tudtunk 1 Katonáink előbb a csehországi Égerbe kerültek, onnan megkaptuk a tisztikar csoportfényképét, melyet tanári termünkben őrzünk; ugyanott van kifüggesztve a tisztikar köszönőirata az ajándékozott nemzeti zászlóért. Lehoczky János a háború második évében még írt az orosz harctérről, azóta hírt sem hallottunk sem róla, sem az ő katonáiról! 2 Előfordult .az is, hogy az igazgatói iroda előszobájában tartottak görög órát.
