Hittrich Ödön: A Budapesti Ágostai Hitvallású Evangélikus Főgimnázium első száz esztendejének története. Budapest 1923.

BEVEZETÉS

7 felforgatva: a Bach-korszak alatt és az úgynevezett „proletárdiktatúra" idején, amikor veszélyben forgott minden, ami magyar. Iskolánk fő szellemi tőkéje a tanárokban van. Az elmúlt évszázad alatt a tanári kar sok nehézséggel és gonddal küzdött, de elmondhatjuk róla, hogy ezen idő alatt mindvégig a vallásért és a tudományokért lelkesülő nemes idealizmus hatotta át. Ez a tanári kar józan vallásosságban, s a jóra, nemesre való törekvésre nevelte az ifjúságot, s az egész ember kiművelését tartva célul, a tudományos lelkület fejlesztése mellett súlyt fektetett mindig az egyetértést erősítő, léleknemesítő énekoktatásra, a nemzeti szempontból fontos, testedző tornázásra, a Pestalozzi szellemében látásra, megfigyelésre vezérlő rajztanításra. Ifjúságunk megható ünnepélyeknek volt tanuja egy évszázad alatt, s a lelki nemességet előkészítő jótékonyság keresztyén erényének gyakorlásában is az újabb időben kiváló buzgóságot fejtett ki. Evangélikus internátus tervezése száz éven keresztül több ízben foglalkoztatta iskolánk vezetőit. Ha a háború közbe nem jön, az iskolaépület kibővítésével együtt az internátus is megvalósult volna. Ezután még inkább szüksége lesz egyházunknak és iskolánknak oly nagylelkű alapítókra, mint Podmaniczky-Beleznay Anna Mária, Róth-Teleki Johanna, Glósius Dániel és Artner Sarolta, Wágner János, Várdombi Simonyi Ágoston, Kéller Terézia és Kéler Napoleon voltak. Ez alapítók segítségével, s egyúttal az iskola nagyszámú barátainak hozzájárulásával lett olyan a mi gimnáziumunk, amilyen állapotban ma van. Szertárai úgyszólván minden segédeszközt rendelkezésre bocsátanak a tanároknak. A szülők is becsülik iskolánkat, igaz büszkeséggel valljuk, már annyira, hogy a mai keretek is szűknek bizonyulnak, s hogy a tanárok egyénileg is foglalkozhassanak tanítványaikkal és lelkileg még közelebb lehessenek a reájuk bízott növendékekhez, mivel újabb párhuzamos osztályok nyitása ezidőszerint lehetetlen — a tanulók számának apasztására volna szükség. Az első évszázadot lezárva az a hő óhaj kél bennünk, adja Isten, hogy iskolánk még sok századon át taníthassa a reábízandó ifjúságot vallásosságra és hazaszeretetre és oly nemzedéket nevelhessen, mely a többi testvér magyar gimnázium ifjúságával versenyezve mindenben, ami szép, jó és nemes, velük együtt képes legyen megvalósítani legszebb reményünket az Integra Hungáriát.