Hittrich Ödön: A Budapesti Ágostai Hitvallású Evangélikus Főgimnázium első száz esztendejének története. Budapest 1923.

XI. FEJEZET. MELLÉKLETEK

*234 gyenge gyermekek ész s szívbeli tehetségei iskolák hiánya miatt, sem vallásos, sem erkölcsi, sem életbölcsességi tekintetben kiképezve nincse­nek, ott a legjobb legbuzgóbb lelki pásztor is áldás nélkül munkálódik, mert a célszerű iskolai nevelés nélkül felnőtt hívek az indifferentismusra, minden Anyaszentegyháznak e' legveszedelmesebb mételyére hajlandók lévén, a vallástalanság rettentő következéseivel borzasztólag napról napra nagyobb terjedést nyer, s a rosz, vagy semmi nevelésből sarjadzó értel­metlenség, minuen polgárt, minden életviszonyaiban, s világi boldogsága elérhetésében tetemesen gátol. IIly érzelmektől áthatva, mély fájdalommal kelletik megvallanunk, hogy számtalan küzdéseink közt, mellyek sokszor az alig született Egy­házi közönségünk további fenállhatását is kétségbe hozák, főképen Egy­házi Gyülekezetünk rendesen helyben lakó tagjainak lassan szaporodó számából, templomunk építésének súlyos," még most is nyomasztó terheiből s legközelébb a múlt évi árvíz által okozott károsodásunkból eredő szegény­ségünk miatt, mind eddig czéljának megfelelő még csak elemi fiú és leány oskolákat sem valánk képesek magunk erejéből fentartani. llly szomorú helyheztetésünkben mi lehete reánk kívánatosabb, mi örvendetesebb, mint a példás szerkezetű a legkisebb fiú, és leány elemi iskoláktól kezdve a philosophiai tudományokig terjedő iskolai intézetekkel ellátott Pest-Budai Ágostai vallású rokon felekezet Egyházi közönsége által lett azon felhívás, miszerint iskoláinkat az övékével egyesíteni sies­sünk. Valóban, Egyházi Gyülekezetünknek talán egy tagja sincs, kit ez egyesületi felhívás örömre ne indított volna s pedig nem csupán szívbeli első felhevülés, mellyet az ágostai vallású Egyházi közönség nemes szivet s rokon érzelmet bizonyító ajánlata minden el nem fogúit helv. vallásában könnyen gerjeszthete, hanem észlelt okok, czáfolhatatlan erős­ségek győztek meg bennünket, az egyesítésnek mind szükségességéről mind számtalan hasznairól. Ugyan is a fővárosban uralkodó, s így a tanulókra is átmenő csino­sabb társalkodás; a nemesebb, s szabadabb magaviselet a nagyszerű dol­gok látása által már a gyermekekben jókor kifejlődő aestheticai ízlés; továbbá a' practikai életre nagy haszonnal bíró német nyelv megtanulására, az egyesülés által a többnyire magyar ajkú helv. vallású ifjaknak nyitandó könnyű út, mi eddig a gyönki ref. gymnasiumot kivéve, minden reform, iskolánál zárva volt; a pesti ágostai iskoláknak, ha ugyan gyümölcséről szabad ítélnünk, példás jó szerkezete; az ezekkel összekötött ének, rajz, muzsika, s gymnasticai intézetek, melly utóbbi tudtunkra Magyarországon még sehol sem létez; a nagy tökélletességre vitt leányiskolák, mellyek másutt fájdalom ! leginkább elhanyagoltainak; az iskolai tanítók próbát kiállott jelessége; az iskolai szoros, és értelmes felvigyázat; a fő városban létező számos tudományos segédeszközök könyvtárak; a szegényebb idegen tanuló ifjak élel­möknek könnyebb megkereshetése, mind ezek ugy véljük, olly nyomós okok, hogy az egyesület nagy hasznairól kétség sem lévén,csakennekhovahamarábbí végrehajtását teszik óhajthatóvá. De pártolja egyesületi szándékunkat az is, hogy mi ez által az iskolai igazgatásból épen ki nem záratunk, sőt abba nekünk aránylag egyenlő befolyás engedtetvén az egyesített iskolákat méltán mieinknek is mondhatjuk; továbbá szent vallásunk czélszerü taní­tására a legjobb módokat s feltételeket kötöttük ki s azok az ágostai val­lású küldöttség által elfogadtattak; végre a most egyesített iskolák közös erővel, egyes akarattal sokkal nagyobb terjedést nyerhetnek; pedig egy központi protestáns főiskolának némelly tekintetekben való elsőségét nem lehet el nem ismerni, mert hogy egy a fővárosban létező tanitó intézet protestáns igazgató befolyása alatt, az idő kivánataihoz képest mindég előmenvén, s javítván valaha tespedésben szenvedhetne, józannúl fel sem tehetjük. Rekesztékül a szerfelett aggodalmosak kedvéért megjegyezzük, hogy illy nemű két vallás felekezeti iskolák egyesítése által sem a vallá­sosság, sem a tudományosság veszedelmeztetve nincsenek, mert ez aggo­dalmat a Porosz, és más Német Statusokban virágzó egyesület iskolák tettleg megczáfolják : de Magyarországon is illy egyesülések nem ritkaságok,

Next

/
Oldalképek
Tartalom