Hittrich Ödön: A Budapesti Ágostai Hitvallású Evangélikus Főgimnázium első száz esztendejének története. Budapest 1923.

VII. FEJEZET. Az iskola vagyona

174' ami a legtöbb ember lelkét megrontja. 1 A buzgóságra és szor­galomra a józan pedagógiai elvek szerint inkább az igaznak és helyesnek szeretetével, mint anyagi jutalmakkal akartak ösztönözni. Iskolánk tanítványai mégis részesültek már 1822 óta ösz­töndíjakban, mert Mária Dorothea, ki ekkor jelent meg először az iskolai vizsgán, ez időtől fogva minden évben 300 frtot adott ösztöndíjra a pesti fiúiskolának és ugyanannyit a budainak is. Az ösztöndíjat még 1845-ben is megkapták iskolánk növendékei. A Schul-Commission 1845. aug. 29-i jegyzökönyve szerint Mária Dorothea főhercegnő ösztöndíjáért Melczer Titus, isko­lánk II. humanitási osztályának volt tanítványa folyamodott; bár ő nem volt pesti születésű, de mivel ilyen folyamodó nem volt, kérvényét mégis felterjesztették és visszajött ezzel a sajátkezű „von der huldreichsten Hand" jegyzett hátirattal: „Ich wünsche dass auf diesen Studenten Rücksicht genommen werde". Mikor Mária Dorothea 1847-ben végleg elköltözött Pestről, attól az időtől fogva megszűnt ez az akkori viszonyokhoz képest jelentékeny ösztöndíj. A mult század negyvenes éveitől kezdve létesítettek isko­lánknál ösztöndíj-alapítványokat, eleinte kizárólag buzdítás cél­jából, később megszomorodott szívű szülők gyermekeik emlékére, akik egykor iskolánk növendekei voltak, vagy iskolánk barátai tettek alapítványokat, akik ezáltal az egyes tudományokban való haladást akarták fokozni, végül a világháborúban elesett volt tanítványainak szülei és barátai akarták ilyen módon meg­örökíteni iskolánk életében kedves gyermekeik, szeretett bará­taik nevét. A világháború okozta nyomorúság folytán ösztöndíjaink is csekélységekké zsugorodtak össze. Amely ösztöndíj fejében a háború előtt egy aranyat adtunk, arra most csak 8 vagy 10 papírkorona jut. Mindamellett tanári testületünk lelkiismeretes mérlegeléssel jelöli ki az illető tanulókat, kik az illető ösztön­díjra érdemesek. A jutalmazott tanulók pedig ösztöndíjaikat több ízben ajánlják fel különféle jótékony célokra. Ösztöndíjaink teljes jegyzékét itt közöljük: 1. Döbrentey Gábor ösztöndíja 1 darab arany. Alapította a magyar kultúráért lelkesedő Döbrentey Gábor, a magyar tudós társaság tagja és titkára a negyvenes években. Ebben az ösztöndíjban az a legfelső osztály­1 Praemia diligentiae et morum, quae dicunt materialia, principia sanioris paedagogiae vetant, ne lucri cupido, fons tantorum, quae orbem premunt malorum, animos incorruptos perdat, ipsoque potius amore recti studia tenerorum ingeniorum in omne verum bonum et pulcrum ducantur. Et Deo sint grates, hucdum ad compescendam malignitatem poenis gravioribus rarissime debuimus uti. Neglectui lectionum minando et severius obiur­gando ac pro re nato gravius animadvertendo occurritur.

Next

/
Oldalképek
Tartalom