Hittrich Ödön: A Budapesti Ágostai Hitvallású Evangélikus Főgimnázium első száz esztendejének története. Budapest 1923.
V. FEJEZET. A protestantizmus szelleme
123 nem járt annyi kínnal, mint tiszta magyar vidéken. A Statthalterei 1853-ban elrendelte, hogy a német nyelvet buzgón tanítsák; a következő évben már azt rendelte el, hogy a német nyelv minden osztályban kötelező legyen; 1855-ben már azt parancsolta, hogy a vallás és magyar irodalmon kívül minden tárgyat németül tanítsanak, de az utóbbi rendelkezés keresztülvitelére 3—6 évet engedélyeztek. Az iskola lelke azonban már magyar volt. Nem fogott ki rajta többé a németesítő államhatalom. 1863-ból van pár sornyi emléke ennek a titokban növekvő, tilalmas, de annál hatalmasabbá váló magyar szellemnek, mely gyakorta szembeállította az iskolát a mindenható Polizeibehördével, sőt egyik gutgesinnt — hozzá kell tennünk — idegen származású kartárssal is. Düringer, a svájci származású, előbb gimnáziumi, utóbb elemi tanító, érthető elkeseredésében nyíltan megvádolta professor társait, hogy „németül egy szót sem tudnak, az iskolában magyarosítanak, egyébként sem dolgoznak a közrend — már t. i. az osztrák rendeleteknek megfelelő közrend — érdekében semmit". Egy-egy egyháztag is panaszra fakadt, hogy a tanulók már nem tudnak németül; 1861-ben a tanuló még szabadon nyilatkozhatott, magyarul vagy németül akar-e félelni, de maga a Presbitérium már átirt az izraelita hitközségnek, hogy „ezentúl magyarul tudó vallástanárt küldjön az iskolához, mivel az izraelita növendékek mind tudnak magyarul". 1832-ben Nádosy István 100 forintot adott az iskola fenntartó hatóságának, hogy a leányiskolában a magyar nyelvet egy órával több időben, buzgóbban taníttassa; 1840-ben pedig 150 forint jutalmat tűzött ki annak a tanítónak, ki a magyar nyelvet a legsikeresebben oktatja. S most, 1863-ban Alexander Vetsey presbiter ismételten sürgette meg a német nyelv behatóbb tanítását. Az Iskola-bizottság végre is hivatalosan foglalkozott a kérdéssel, a Dorner tanárt — maga kitűnően beszélt németül — ért vád kapcsán, hogy „a német nyelv tanítása nem jár kellő eredménnyel". A bizottság jegyzőkönyve világosan rámutat a józanul mértékelt megváltozott viszonyokra. „Azon nem titkolható tény sem kerüli el a bizottság figyelmét, hogy a mai kor fiatalsága a német nyelv iránt éppen nem viseltetik rokonszenvvel, minek okait e helyt feszegetni szükségtelen." .. . Dorner ügye így „lege artis" el volt intézve. A tanárainak és növendékeinek lelkében már izig-vérig magyar iskola szellemét semmiféle külső kényszer nem bírta többé visszaszorítani. Minden lehető alkalommal kitört az és eget kért . . . Természetes is volt, hogy az öntudatra ébredt nemzettel iskolái magyarosodtak meg első sorban. Pusztán műveltség és közéleti hasznosság látószögéből nézve, mindenesetre jó lett volna, ha a német nyelv tanítása és gyakorlatibb elsajátításának lehetősége iskoláinkban megmarad, de a nemzet szíve hatalmasabb parancs volt a hideg, a józan meggondolásnál.
