Hittrich Ödön: A Budapesti Ágostai Hitvallású Evangélikus Főgimnázium első száz esztendejének története. Budapest 1923.
V. FEJEZET. A protestantizmus szelleme
114 tanító a leckét kikérdi, az írásbeli dolgozatot átnézi, ezer alkalmat talál arra, hogy a szorgalmast dicsérve, a hanyagot korholva, tanítványait kötelességteljesítésre nevelje, hogy a rendszeretet, kötelességtudás és szorgalom erkölcsi sajátságukká váljék. Az iskolában különböző családokból való, különféle természetű és hajlamú gyermekek jönnek össze és gyakran fordul elő civakodás, perlekedés, ami alkalmat ad a tanítónak, hogy tanítványait engedékenységre, elnézésre bírja és az ifjú lelkeket a kölcsönös megbecsülésre és egymás iránti jóakaratra vezérelje. Minden tárgynál felelés közben, tanítás alatt sok alkalom kínálkozik, hogy a tanító a gyermekek kedélyére hasson s oly hangulatba hozza őket, hogy feszült figyelemmel hallgatnak meg mindentanítást és minden jó tanácsot, amelyet mint termékeny talajba, úgy fogadnak be szívükbe, úgyhogy aztán irányítója lesz akaratuknak s egyúttal erkölcsi érzésüknek megalapozása. Sehol sincs annyi alkalom a gyermek kedélyének és akaratának irányítására és szívének nemesítésére, mint egy iószellemű iskolában. Azáltal is mély hatást gyakorol az iskola a gyermekre, hogy ott — ha tudniillik az iskolának megvan a kellő tekintéiye — már az odavaló belépés is olyan hatással van a gyermek lelkére, hogy elvonva figyelmét a közönséges, durva, mindennapi dolgoktól, felemelőleg hat reá és fogékonnyá teszi lelkét jobb, nemesebb, szebb dolgok befogadására. A tisztelet, amelyben a tanító részesül, kell hogy szintén mély hatást tegyen a gyermekre, mivel benne oly férfiút lát, aki ismeretekben, tudásban, tapasztalatokban másokat felülmúl. Az ilyen férfiú szavaival, intésével, példájával, tekintélyének súlyával maradandó benyomást tesz a gyermek kedélyére. Természetes, hogy ez csak akkor lehetséges, ha a tanító mindig vigyáz magára, semmi gyengeséget el nem árul és megvan a kellő tekintélye. A szeretet, mely a jó és barátságos tanítóhoz vonzza a gyermeket, mivel azt látja, hogy a tanító iránta jóakaró, készséges és buzdító, hasonló jóakaratra ösztönzi a gyermek lelkét, hogy akaratát jobb irányba térítse és ezáltal jellemét nemesítse A derék tanítónak, aki alaposan készült feladatára és erre hivatása van, sokszor nagyobb hatása van a gyermek nevelésére, mint magának a szülőnek. Az iskola elöljárósága által támogatott tanítónak arra is van módja, hogy a lusta és makacs természetüekre is kellő befolyást gyakoroljon s így a tanítónak még több nevelőeszköze van, mint magának a szülőnek. Az iskola nevelői hatása azonban csak akkor lehetséges és csak akkor van biztosítva, ha a tanítót nevelői munkásságában hasonló eljárással támogatják tanítótársai és az egész iskola, vagyis a többi tanulók is így kezeltetnek és ha a gyermekek otthon is ugyanazokat az eszméket hallják, amelyeket a tanító az iskolában hirdet s ugyanazokat vallja az elöljáróság és a gyülekezet, melynek nevében a tanító működik és cselekszik. Ha pedig nincs meg az illetékes ténye-