Hittrich Ödön: A Budapesti Ágostai Hitvallású Evangélikus Főgimnázium első száz esztendejének története. Budapest 1923.

V. FEJEZET. A protestantizmus szelleme

110 Ismét valami hiba van a mi keresztyénségünkben, a pro­testáns népekében is; ismét reformációra, ismét mennyei vilá­gosságra van szükség, mely az elvakult lelkeket új fénnyel töltse be. Hol keressük a baj forrását és hol leljük meg orvos­ságát? A baj oka ugyanaz, ami a reformáció előtti időben volt. Sokak lelkében ismét emberi tudomány foglalta el az isteni tudomány helyét, sokan ahelyett, hogy a fent levőket keresnék, tekintetüket csak az alant levőkre irányítják. Az emberek egy­oldalúan csak az értelmet művelték és elhanyagolták a szívnek, az érzelem világának megfelelő kiművelését. Az anyagias élet­felfogás lidércfénye félrevezette az embereket, sokan csak az anyagi javakat ismerték el igazi értéknek és csak azok meg­szerzésére fordították minden igyekezetüket. Azt gondolom, megközelítem az igazságot, ha azt állítom, hogy napjaink világ­pusztító háborújának legfőbb és végső okát az anyagi javak túlzott szeretetében találhatjuk meg. S hol van az orvosság mind e bajra? Sehol másutt, mint az igazság megismerésében. Az embe­reknek ismét reformálniok kell magukat. Reformálniok kell gon­dolkodásukat, életfelfogásukat, reformálniok kell szívüket. Vissza kell térniök ismét a Szentíráshoz, vissza kell ismét térniök Krisztushoz, a krisztusi igazsághoz, a keresztyén vallás legszebb gondolatához, az istenfiúság eszméjéhez} Ez eszme szerint mint egy mennyei Atyának gyermekei, egymás iránt testvéri szeretet­tel tartozunk, szeretnünk kell egymást, szeretnünk kell ellen­ségeinket is, mint magunkat. Mindig szemünk előtt kell tarta­nunk Krisztus tanítását: Arról ismerik meg az emberek, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretitek. Ebben a krisztusi igazságban: a felebaráti szeretetben van a mi mai bajainknak egyedüli orvossága". 2 Iskolánk az elmúlt száz év alatt fényben-árnyban egy­formán törekedett a legszebb célt, a felebaráti szeretetet meg­közelíteni és ezt több, kevesebb sikerrel növendékei lelkébe oltani. A tanítás közben a tanárokat is áthatotta a vallásos lel­kület, minek külső jele az is, hogy az egész évszázad alatt a tanítást imával kezdtük és végeztük. Ez imák jellemzésére szol­gálnak Tavasy szavai: „Minden egyes tanítás rögtönzött buzgó imádsággal szokott kezdetni, s ugyan illyképen végződni is; mert vallástanításnak minden tárgynál kell lennie, nem pedig csak magánál a vallástan előadásánál. A mathesis tanításánál is vallásossá, ellenben a vallástannál is vallástalanná lehet tenni a növendékek lelkét." 3 1 Lásd ugyanezt a gondolatot az 1838-i Schulcomité-határozatban a 111. lapon ! 2 Bereczky Sándornak 1917. október 31-én, a reformáció 400 éves jubileumán mondott beszédéből. 3 Tanodai Hirlemény 1846—47. 18. 1. A mai időkben minden reggel a tanítást a Miatyánkkal kezdjük, melyet mindig egy erre kijelölt evangé­likus tanuló mond el és a tanítás végeztével ugyanaz mond egy rövid

Next

/
Oldalképek
Tartalom