Geduly Henrik: Nyíregyháza az ezredik évben. Nyíregyháza 1896.

VI. Közművelődés

NYÍREGYHÁZA AZ EZREDIK ÉVBEN. 199 mát, ügyességét; a szólóművészetek közül pedig a dalművé­szet az, melynek ismételve aratott szép sikereiért itt is kife­jezzük elismerésünket. Mindenesetre ez leginkább a városi dalárda hivatás­érzetének és vezetői buzgalmának tulajdonitható. Ez a lelkes csapat dr. Ferlicska Kálmán elnökkel és a dalárda lelkével, Bogár Lajos alelnökkel az élén mindent elkövet, hogy a dal dicsőségének Nyíregyházán és ezen túl szélesebb körben ujabb babérokat szerezzen. Különösen Bogár Lajos, a dalárda hosszabb idő óta mindmáig lelkes alelnöke s társadalmi életünknek különben is egyik előkelő tagja az a férfiú, a kinek e nemes egyesület felvirágzását nagyrészben köszönheti. Bogár Lajos született Nyíregyházán. Tanulmányait a gymnasiumi részben helyben és Iglén elvégezvén, Sárospatakon a jogot hallgatta s ennek végeztével haza jött joggyakorlatra; az ügyvédi vizsgát már 24 éves korában letévén, 7 évig ügyvédkedett, azután két izben egymásután egyhangúlag városi árvaszéki ülnökké választatott s 6 év óta a helyettes árvaszéki elnöki állást is viseli. Társadalmilag folyton levékeny szerepet játszott, min­den humánus és jótékonysági ügyet a legmelegebben karolt fel. A dalegylelnek kezdettől fogva lelke; az ev. egyháznál 9 év óta iskolai felügyelő (1. „Iskolák" cz. rovatunkat) és főjegyző. A milleniurni évben is dicsőséggel működő dalegylet történetére s életére vonatkozólag álljanak itt a következő felvilágosító adatok: A magyar dal összhangzatos művelését már az 1860-as évek elején kezdette meg városunk társadalma, Szénfy Gusztáv, Szénfy Gyula, Parizsa János, Jurányi Hugó, Kralovánszky Mór, Nagy Lajos, Rácz Gyula és többen ekkor és a későbbi évek­ben ez eszmének buzgó apostolai voltak, azonban a több izben szervezett egyesületek mindegyike több-kevesebb siker után csakhamar kimúlt. Az 1885. év őszén Rács István akkori ref. segéd, jelenleg szatmári rendes lelkész és Jóna Géza jo»gyakornok egy dalegyesület alakítása iránt ujabb mozgal­mat indítottak s buzgó törekvésüket siker koronázta. 18 mű­ködő taggal megalakult az egylet, alapszabályait elkészítettet

Next

/
Oldalképek
Tartalom