Gajdács Pál: Tót-Komlós története. Gyoma 1896.
XIV. FEJEZET. Az 1896-ik év, mint örömév Tót-Komlóson
— 411 — tetein minden reménységemetAz a jóságos Isten, ki 150 évig őrködött e község felett, ki öltözteti a mezők liliomát s nem hagyja el az ég madarait, az utódokat is szerető gondjaiba veszi. Nektek is mondja, mint Jákobnak: »Ne félj, mert én nem hagylak el tégedetA jövő ugyan sötét fátyollal van elfedve szemeitek elől s nem tudjátok, mit rejt magában, örömöt-e, but-e ? de ha hisztek Istenben, reményeitek horgonya biztos kikötőben van. — Fagyos földben pihen a mag, csupasz ágban a kicsiny rügy, de az isteni kegyelem tavasszal életre kelti a dermedt magot, a kicsiny rügyet s lesz belőle gyümölcs. A mi reményünk kicsiny magját is az isteni szeretet életre kelti a jövőben, mert ki benne bizik, az soha meg nem csalatkozik. Azért érjen bármi csapás, veszély, bizván bizzatok Istenben. Mint a sötét éjben legszebben ragyog az ég csillaga, ugy az isteni kegyelem csillaga is a bajok éjjelében látható legjobban. De ez csak azok felett tündöklik, kik féltik az Urat s parancsolatát megtartják. Te uj nemzedék! okulj a múltból, hogy okosan élhess a jövőben. Különben neked is azt mondja az ég Ura: „Ismerem tetteidet, élsz ugyan, de holt vagy" Ne légy tehát terméketlen fügefa, melyre a kert ura kimondá az Ítéletet: „vágd ki!" Azért irja fel kiki szive táblájára: „Áldjad én lelkem az Urat! s „Istenben helyheztetem reménységemet Amen! Ezen szónoki ihlettséggel elmondott beszédet egy alkalmi ima követte; ezután pedig ismét megszólalt az orgona ünnepélyes hangja s egy magyar éneknek elzengése után Gajdács Pál lépett a szószékre s magyar nyelven a kö vetkező beszédet mondotta:
