Evangélikus útmutató 1927.

Középiskolák: - Budapesti főgimnázium

legszebb helyén, Peez Samu műépítész tervei szerint épült új intézet az 1904—1905. iskolai év elején kezdte meg munkáját; az 1905. év október 7-én volt a zárókőletétel és avatóünnep ; másnap az iskola mellett emelt templom ünnepélyes felava­tása fejezte be hivatalosan a hívek buzgó áldozatkészségéből, Kéler Napóleon presbiter, Mágócsy-Dietz Sándor iskolafelügyelő és Góbi Imre igazgató buzgó közreműködése mellett, az egyház és iskola barátainak adakozásából és az állam hozzájárulásával folyt modern építkezést. Főgimnáziumunk 1923 június 10-én ünnepelte 100 éves jubileumát. Iskolánk történetét a Millennium ünnepére 1895-ben meg­írta Batizfalvy István, a százéves jubileum alkalmából pedig Dr. Hittrich Ödön. A jubileum emlékére iskolánk volt növendékei emlékérmeket is verettek. Az iskola tanárai közül 17 volt az Akadémia tagja, többen közülök egyetemi vagy főiskolai katedrára jutottak. Közülök a jelentékenyebbek voltak : Batizfalvy István, Böhm Károly, Clair Ignác, Dorner József, Elischer József, Fábry Pál, Fröhlich Róbert, Góbi Imre, Greguss Gyula, Haberern Jonathán, Hazay Olivér, Heinrich Gusztáv, Hoffmann Péter, Horváth Zsigmond, Kanya Pál, Kari János, Lehr Albert, Mauritz Rezső, Petz Gedeon, Peez Vilmos, Ráth Arnold, Scholtz Ágost, Stuhlmüller Sámuel, Szénássy Sándor, Taubner Károly, Teichengräber Tavasy Lajos, Tolnai Vilmos, Torkos László, Vajda Péter, Wéber Rudolf. A növendékek legkiválóbbjai a következők: Petőfin kívül irodalmunk és művészetünk jelesei : Ágai Adolf, Csuka Béla, Glatz Oszkár, Györy Vilmos, Kálmán Imre, Kovács Sándor, Kozma Andor, Kunwald Cézár, Ligeti Pál, Prém József, Sárkány Gyula, Strasser István, Szegheő János, Sztojanovics Péter, Vietorisz József, Zsigmondy Gábor. Tudósok, írók, tanárok, kiváló orvosok : Ábel Jenő, Ángyán János, Baumgarten Nándor, Bókay Árpád, Bókay János, Császár Elemér, Csordás Elemér, Daday Ernő, Dirner Gusztáv, Doleschall

Next

/
Oldalképek
Tartalom