A magyarországi ág. hitv. evang. keresztény egyház névtára 1903. (Sopron, 1903)

tanár azon indítványát, hogy az iskola felvirágoztatása érdekében a pártfogói jogok a szepesmegyei összes ev. hitközségekre terjesz­tessenek ki úgy, hogy a főtanoda a szepesmegyei protestánsoknak «Sion»-ja, vagyis közös tanintézete, sőt a tiszai egyházkerületnek főtanodája legyen Ezen határozat alapján jött létre 1839. évi június 26-án az «Amica» nevű egyezmény, mely szerint főiskolánk pártfogó­sága a szepesi tizenhárom városi, tátraaljai és hét bányavárosi egyház­megyékre terjesztetett ki, ezek által pedig a tiszai ev. egyház­kerület pártfogósága alá helyeztetvén, «kerületi lyceum» jellegével ruháztatott fel. Az iskola régi faépülete a régi fateniplomhoz tartozó udvar­nak ugyanazon helyén állott, hol a későbben kőből épült iskola jelenleg is áll. Annak közelebbi leirása hiányzik. Az egyik olda­lon ezen felirat olvasható : «Paupertas, ódium, contemtus, gratia nulla, Praemia redduntur quatuor ista scholae.» A másik oldalán pedig : «Haec domus est Christo, studiis dicata juventae, Nemo sacrum violet dcdecoretque locum.» Miután ezen faépület az idő folyamán mindinkább roskado­zott és szűk volta miatt sem a folytonosan szaporodó tanuló ifjú­ság befogadására, sem a könyvtár és múzeumi tanszerek biztos elhelyezésére alkalmasnak többé nem találtatott, a lyceumi párt­fogóság egy új, czélszerű kőépület emelését határozta el. A hely­tartótanács tiltakozott ugyan e határozat ellen, de Mária Terézia királynő jóváhagyásával mégis végre lett hajtva. Ezen épület bejárata felett annak eredetére és czéljaira vo­natkozólag ezen chronostichon olvasható: « Induisit Majestas, 'xtruxere patroni, Nunc suaves usus laeta Juventus habet.» Ezen egyemeletes épület, melynek egyik fele 1775-ben, a másik fele pedig 1820-ban épült, 1865-ben az összes pártfo­góság, de különösen a helybeli egyházközség áldozatkészsége folytán két emeletesre bővíttetett ki, mely áldozatkészségének meg­örökítésére az épület homlokán fel van írva ezen másik chronostichon: « Magno conatu quod ut exstruxere patroni, Nunc pia posteritas continuavit opus.» *' Ez épület is csak néhány évtizeden át bizonyult czél­szerűnek. Az 1883. 30. tcz. életbeléptetésével s a közoktatásügy rohamos fejlődésével szemben egy, a korszerű igényeknek meg­felelő épület emeléséről kellett gondoskodni. A pártfogóság tekin­tettel a kormány által is sürgete'.t építkezés szükségességére s utalással a mintegy 260.000 korona lyceumi alapnak b. e. Jony Tivadar 480.000 K hagyományával nagymértékben való felsza­porodására, egy teljesen megfelelő kétemeletes épület emelése végett intézkedett. Ez épület, mely ugyanazon udvaron, a régivel majdnem párhuzamosan emelkedik, 1893-ban készült el. é

Next

/
Oldalképek
Tartalom