Ágostai hitvallású evangélikusok egyetemes névtára 1891. (Budapest, 1891)
II. Dunántúli egyházkerület - Superintendensei, felügyelői és tisztviselői
házak számára Ktírthi István, szeredi lelkész személyében kttlön „inspector", tulajdonképen superintendensi helyettes, megválasztatott. Minthogy pedig az ezen megyékben létező magyarajkú esperességek arra hivatkoztak, hogy nekik, még a bécsi békekötés előtt külön superintendenseik voltak, az ország nádora gróf Thurzó György megengedte nekik Bécsben 1613. évi január hó 6-án kelt diplomájával egy külön superintendens megválasztatását. Ez pedig oly gyorsan történt, hogy 1613. február hó 6-án gr. Thurzó Sztaniszló delegált elnöklete alatt tartott szempczi zsinaton 4. Pálházi Göntz Miklós, hegyfalvi, később lévai lelkész és barsi esperes, utoljára szeredi lelkész lett superintendenssé választva, ki is e hivatalát nagy buzgalommal az 1619. évben bekövetkezett haláláig viselte. Megjegyzendő róla, hogy ő volt az első, ki a symbolikus könyveket magyar nyelvre fordította. 5. Brunczvik Tóbiás, galgóczi lelkész, a szeredi zsinaton, 1620. május 3-án egyhangúlag superintendenssé lett megválasztva és Abrahamidesz Izsák által hivatalába igtatva. 1630-ban „turpissimus apostata factus est" — Hodik superint. megjegyzése szerint — és valahol mint vámhivatolnok (tricesimator) élt. — 6. Sárossy Bálint, nem tudjuk mikor választatott meg superintendensnek, de 1660-ban mint szenczi lelkész viselte e hivatalt, a honnan távozni volt kénytelen, midőn a hitehagyott gr. Eszterházy Ferencz az evangélikusokat jószágán kegyetlenül üldözte. 1662-ben Pozsonyban időzött, mint az országgyűlésen levő evangelikus rendek papja. Később Majthényre ment s onnan vagy kiűzve, vagy aggkora miatt Bazinba jött, hol nem sokára meg is halt. II. Vasi egyházkerület superintendensei: 1. Szigethy Mátyás 1574—1585. — 2. Muraközi György, sárvári lelkész, 1590 körül. Ez előtt még Bejthe István is, 1585—1590., említtetik mint superintendens, de nem bizonyos, lutheránus superintendens volt-e, mert mások a reformátusokhoz számítják őr. 1590. évtől ezen területen nem voltak superintendensek egészen 1612-ik évig. — 3. Klászekovits István 1612—1620. — 4. Zvonarits Mihály 1620—1625. — 5. Kiss Bertalan, sárvári lelkész 1625—1646. — 6. Musay Gergely, nemeskéri lelkész 1651—1665. — 7. Tisztrovits György 1667—1669. — 8. Fekete István 1669—1679. elhagyta az ev. hitet és „turpissimus religionis evangelicae desertor factus". Az elnyomott egyházak superintendensek nélkül maradtak, míg III. Károly 1734-iki rendeletével a mostani négy egyházkerület számára 8uperintendenseket engedélyezett.