Ágostai hitvallású evangélikusok egyetemes névtára 1891. (Budapest, 1891)

Egyetemes világi felügyelők s egyh. társelnök

tott azonkívül, hogy minden esperesség válaszszon esperességi és minden egyes egyház világi felügyelőt. Legnevezetesebb ily összejövetel, vagy a mint azt a jegyzőkönyv nevezi, congressus volt az, mely tartatott Pesten 1758. évi szept. 12-én báró Zay Péter elnöklete alatt, ki a jegyzőkönyvben már „primus et principális Inspectornak" ne­veztetik. Ezen congressuson a bécsi agensi hivatalra megvá­lasztatott óvári és szentmiklósi Pongrácz Boldizsár, a budaira pedig Nogell István, amaz 800, emez pedig 200 írt évi fize­téssel, meghagyatván a kerületi felügyelőknek, hogy az ágen­seknek szerzendő nagyobb tekintély végett minden kerület megbizó levéllel lássa el őket. Az ily összejövetelek (congressusok) eddig inkább csak magánjeleggel bírtak, a mint azonban II. József conregens­sége folytán az udvarnál és a dicasteriumoknál szabadabb szellem kezdett lengeni, világi uraink elhatározták, hogy ez összejöveteleket állandósítani és rendezni fogják. Az évenként megtartandó egyetemes gyűléseket létesíteni iparkodtak azon okból, hogy a magyar evang. egyháztestnek legyen egy közép­pontja, melyen az egyházügyek együttesen tárgyaltassanak s mely viszont a belőle kiáradandó sugarakkal az egész egy­háztestet áthassa, folytonos pezsgésben, tevékenységben, élet­adó melegségben tartsa, valamint azon okból is, hogy az eddig külön-külön működött superintendentiák, melyeknek ereje éppen azért nem egyszer elzsibbadt, közös kapocscsal bírja­nak, mely őket egyesítse. Az 1773-ban Bécsben Mária Terézia királynénál ügyfelei megbízásából járt Beleznay Miklós tábor nok, midőn a királyné odanyilatkozott, hogy a külön-külön hozzá érkező sérelmes kérvények terhére vannak, megjegyzé, hogy hiszen ezen könnyen lehetne segíteni, ha Ő Felsége megengedné, hogy a négy kerület időről időre egyetemes gyűléseken összejöhetne. A királyné helyeselte az eszmét. így alakult meg 1773. évi szeptember 12-én Bugyiban, Pest m., a helv. hitv. generale consistorium, mely gróf Beleznay Miklós tábornokot főkurátorul megválasztotta. így menesztettek a lutheránusok is Zay Péter elnöklete alatt, báró Prónay László, Pongrácz Boldizsár, Újházi Dániel és Vidos Sándorból álló küldöttséget Bécsbe, megkérendő 0 Felségét, engedné meg. hogy a négy kerület ezentúl egyetemes gyűléseket tarthasson. A királyné az 1774. évi márczius 6-iki kihallgatáson a kérelmet helybenhagyta, megerősítette, minek folytán megtar­tatott Pesten 1774. évi április 20-án a legelső alakuló egye­temes gyűlés, melyen egyetemes világi felügyelőül megválasz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom