Lehoczky Egyed: A népiskolai evangélikus keresztyén vallástanítás módszertana - Tanító- és tanítónőképző-intézetek, a létesítendő tanítóképző-akadémiák és a vallástanítói továbbképzés céljaira (Miskolc, 1940)

VI különösen a hittani vonatkozási! fejezetekben népi volt könnyű dolog. A módszertani rész megfelelő helyeire pedig különböző típusú vallástanítási vázlatokat iktattam be, hogy elméleti fejtegetéseim gyakorlati kivitelének a lehetőségét szemléltessék. Könyvem iskolai használatával kapcsolatban pedig csak annyit kívánok megjegyezni, hogy — a tanítóképzőkben ren­delkezésre álló tanítási idő rövidsége miatt — könyvemnek nem minden részét szántam leckeszerű feldolgozásra. így pl. : szerény nézetem szerint a vallástanítás történeti része elhagy­ható, a közölt tanítási vázlatok is inkább tájékoztató és esz- méltető célzatúak. Teljesen csekélyszámú, tehát pl. : heti 1 tanítási óra esetén még további, — főleg az első és máso­dik rész rovására megvalósítható — anyagcsökkentés is jogosult. Hálás köszönetét mondok végül mindazoknak, akik könyvem megjelenését valamilyen módon elősegítették. így hivatalos bírálóimnak, akik jóindulatú bírálatukkal lehetővé tették gépírásos könyvem átdolgozását és megjavítását. Azután dr. Vető Lajos alesperesnek, aki könyvemet kétszer is átnézte és szakszerű tanácsaival nagy segítségemre volt. Még inkább Túróczy Zoltán tiszakerületi püspök úrnak, aki szóval és tettel támogatott engem szerény munkám megje­lentetésében. Legfőbb köszönettel tartozom azonban a jósá­gos Mindenhatónak, aki megsegített nehéz munkámban és lehetővé tette nekem, hogy — mint 15 évig volt tkp.-int. vallástanár — valamit leróhattam abból az adósságból, mellyel szeretett és nagyrahivatott evangélikus egyházamnak tarto­zom. Egyedül Isten dicsőségét és az ö országának gyerme­keink között való terjesztését szolgálja ez az igénytelen könyv is! Miskolc, 1940. jún. 29. LEHOCZKY EGYED tkp.-int. tanár, felavatott lelkész.

Next

/
Oldalképek
Tartalom