Lehoczky Egyed: A népiskolai evangélikus keresztyén vallástanítás módszertana - Tanító- és tanítónőképző-intézetek, a létesítendő tanítóképző-akadémiák és a vallástanítói továbbképzés céljaira (Miskolc, 1940)
I. Alapvetés
9 gyermekek résztvesznek ugyan a felnőttek vallási szertartásaiban, a nélkül azonban, hogy ezek vallásos érzelmeiket megindítanák. Azok a gyermekek, kik szívvel-lélekkel, benső áhítattal vesznek rész egy-egy ilyen vallási cselekményben, inkább csak a kivételeket jelentik.*** Ebben a korban a vallástanításnak főleg két veszedelem ellen kell küzdenie. Meg kell előznie gondos oktatással azt, hogy a gyermek csalódjék az imádság erejében és hatásában, mert így alapiában rendülhetne meg vallásos hite. Azért határozottan kell fellépni az önző imádságok és az imádkozás helytelen felfogása ellen. (Jézus imája : „Legyen meg a te akaratod !“ L. 11. fej. b) 4. p.) A másik veszedelem, hogy a gyermek a vallást puszta külsőségnek, gépies szertartásnak tekinth Ez ellen a veszély ellen részint lelkiismeretes oktatással, részint gyakorlati feladatok kitűzésével kell küzdeni. A legfontosabb dolog, hogy Jézus személye iránt keltsük fel a tanulók szeretet ét, rokon- szenvét és tiszteletét. (L 11. fej. b) 2. p.) Az iskolai vallástanításnak azonban feltétlenül szüksége van a család megértő támogatására is, hogy a két különböző tekintély (család és iskola) a gyermeket meg ne zavarja és kétszínű, alakoskodó magatartásra ne kényszerítse. Ez a kor is tehát még a tekintélyhitnek a kora, de elvétve már az értelem is fellép a maga kételyeivel. Isten legfőbb valóságának a tudatára, mely az egész emberi életet meghatározza, még ebben a korban sem tud eljutni a gyermek. Jegyzet: *A kis Keller Frigyes azt hitte, hogy az aranyozott toronykakas, majd a képeskönyvében lévő tigris volna az Isten. **Megható volt egy árva gyermek imádsága, aki naiv hitében arra kéri a jó Istent, hogy elhalt édesanyját adja vissza neki. ***Rosegger elbeszéli, hogy gyermekkorában vasárnapon- . ként, mialatt szülei a távoli alpesi faluba mentek, otthon könyvekből szószéket emelt magának és félig játékból, félig keresztyén hitből szentképei előtt térdelt és imádkozott. (A közölt példák Kabisch—Tögel: Wie lehren wir Religion? 7. kiadás 1931. c. könyvből valók.)
