Koren Pál: Jézus élete - Az iskola és a család számára (Békéscsaba, 1921)
Jézus szenvedése és halála
r 71 oh de boldogtalan, akinek rossz, akinek vak a szeme. Mit ér az ég, a nap és az ember szem nélkül? Pedig még szánandóbb az, aki nem a napot, hanem az Istent nem akarja látni; illetőleg az Igazság napjáról, Jézus Krisztusról nem akar tudni. Akit a pokol ezzel á vaksággal vert meg, az megérett az ítéletre, az el van veszve. El van ez előtted, u. m. Jézus, rejtve. Ha az ember oly bajba esik, melyről nem tudott, de nem is tudhatott, akkor nemcsak menthető, de szánandó is. De a zsidók tudatlansága nem volt ilyen. Ők nagyon jól tudták, mit kíván tőlük az Isten. Hiszen már Mózes elébök tette a jót és rosszat, az életet és halált, és kérve- kérte őket, válasszák a jót. Nagyon jól tudták ők azt is, kit adott nekik Jézusban az Isten. Hiszen hallották ama mennyei szózatot: Ez az én szerelmetes Fiam, ezt kövessétek! Az Istennek közeli ítéletéről is nagyon jól értesültek, hiszen megmondta nekik János, hogy a fejszét már csapásra emelte az Isten. Krisztus távozta után meg a Jeruzsálemet ostromló seregek hadvezére is intette őket, hogy ne vagdaljanak olyan ágba, amely a fejük fölött van, mert szemükbe hull majd a forgács, — vagyis intette őket, hogy ne szegüljenek ellen a' náluknál sokkal fölényesebb császári hatalomnak. De a bagoly, minél világosabb van, annál vakabb, a zsidók meg minél kézzelfoghatóbb volt a vesztük, annál kevésbé akartak az Istenről tudni. Krisztusról meg még kevésbé. Az esőtől még az elszáradt növény is feléled, a kemény kő is meglágyul, de a zsidóknak átalkodott szive Jézus könyeinek ellenére is kőkemény maradt. Mikor ezt látta Jézus könyörögve intő szavai után megjósolta Jeruzsálem közeli pusztulását. Eljön csakhamar a reátok nézve utolsó/itéletnek ideje, u. m. Jézus. És eljött. A zsidók fellázadtak ; Jeruzsálemnek pogány őrségét legyilkolták; erre Zsidóországot ellepték a római hadak; e seregek elől az egész ország zsidai menekültek a tartomány legerősebb várába: Jeruzsálembe; az Isten Jeruzsálembe, mint egy börtönbe kergette, zárta őket; a pogányok csakhamar körülzárták a várost, amely oly nagy területen feküdt, hogy a bekerítéshez százezer katona is kevés volt. Eközben a városban a zsidók két pártra : a meghódolásra hajlandók és a dühöngök pártjára szakadtak. Ezen egyenetlenséghez járult a szörnyű ínség, éhség, s az ebből eredő sok rablás. A nyomor oly rettenetes volt, hogy a család örült annak, ha valamelyikük meghalt s ezzel a kenyérfogyasztók száma eggyel apadt. Mikor a városban minden élelmiszerből kifogytak, holmi gyökerekkel kezdtek táplálkozni. De ezekre csak úgy tehettek szert, hogy éjjelenkint kilopództak a városból a mezőre. Ott azonban az ostromlók összefogdosták, és naponkint százával akasztották őket. E hal-
