Gondolat, 1891-1892 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1892-07-01 / 11-12. szám
251 állítása, igaz-e annak merev, rideg felfogása? Be tudja-e a pessimismus bizonyítani azt, bogy soha emberéletben több boldogság ne lett volna, mint baj ? mert ha nem, úgy az élet elvetése alaptalan, téves. Ha csak egyetlen egy esetre találunk is, hol ez ki nem mutatható, a pessimismus romba dől; ha csak kétely fér ahhoz, mi a jövőt illeti, hol szintén ki kell mutatnia ez állítás helyességét, úgy a theoria mit sem ér. Már pedig ki merne erre vállalkozni ? Ki merne a jövőbe nyúlni ily vakmerő kezekkel? A pessimismus e tudománytalansága mellett még elmulasztja a consequentiákat levonni. Főelve minden lét rósz, baj. Mi tehát kötelességünk ? Menekülni ebből. Nemcsak magunknak, de segíteni kell embertársainknak is, előmozdítani menekülésüket. Vagyis: sorba gyilkolni halandó társainkat végűi magunkat. És ezt a pessimisták nem teszik, nemcsak, de Schopenhauer határozottan igy formulázza morál- törvényét: „Ne sérts meg senkit, de segíts mindenkin tehetséged szerint.“ A végső consequentiától ekként ő maga Í9 visszariadt s kénytelen maga is beismerni, hogy én mások fájdalmát enyhíthetem. Talán már elég világos előttünk a kép. A pessimismusnak igaza nem lehet, mert oly egyoldalúan fogja fel a világot, hogy helyes eredményt nem nyerhet. E világon van baj, van rósz. Ez emberi voltunkkal van összenőve, ez ellen nem tehetünk. De hogy csupán baj volna, ezt állítani, nagymérvű elkeseredettségre mutat. E rideg felfogás elkerülésére a legjobb út-mód, mit maga Schopenhauer ajánl: Igen ajánlatos az embernek élvezet, birtok iránti követelményeit egy lehető minimumra leszállítani ;*) mert ép a boldogság, pompa, dicsőség utáni vágy és küzdelem hozza létre a legnagyobb szerencsétlenséget. És az Optimismus? Ennek jelszava: Bár mint van is, jól van! Ezen felfogás csakugyan érdemessé tette magát a pessimisták ki- fakadására az „elvetemült gondolkozási múdu elnevezésre. Ily állítás a morállal ki nem egyeztethető. »Ha a világ tbeophania, úgy minden, mit ember vagy állat cselekszik, egyenlőkép isteni, kitűnő : mit sem lehet feddeni, mit sem dicsérni : tehát Ethikáról szó sem lehet“ — mondja Schopenhauer. Az ily Optimismus alantos gondolkozásmódból származhatott csak, midőn a jó körülmények közt élő egyes bezárva szemeit a világ bajai előtt, csak önmagának és vágyainak él. Megszépíti a rútat és roszat, hogy kötelességére mi se emlékeztesse, élvezete köréből ki ne ragadtassák. És mi több saját bajait leplezve, a nyomort szebb színben kívánja feltüntetni, mint a hogy tényleg van; az csak nem tekinthető igaznak? *) Csodálatos, hogy ezt csak másoknak ajánlja. Sch. itt is vizet prédikál . . F. sz.
