Gondolat, 1891-1892 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1891-10-01 / 3. szám

1638-ban meghalt Alstedt s most ennek feladatai is Bisterfeld vállára nehezedtek. Ezek egyik legjelentősbike az unitáriusok elleni polémia. E tárgyú munkája egyik főműve, mely az unitáriusok két főemberének, Volkel- és Cellnek munkáit cáfolgatja kiváló sikerrel. E művek megcáfolása annyival is fontosabb feladatnak látszott, a mennyiben azokat az unitáriusok megczáfolhatlanoknak tartották. Bisterfeld czáfolata, mely a szt. háromság tanát védő munkák egyik legjobbika, 1638-ban jelent meg, a fejedelem költségén. Ugyanez évben B. Párisban is járt, mint I. Rákóczy György követe. 0 volt az, a ki a fejedelmet szüntelen buzdította a r. katho- likusok elleni háborúra s az ő közbenjárására kötött Rákóczy Tor- stensonnal szövetséget. Működése egyik fontos ága a diplomatiai. 0 úgyszólván kül­ügyminisztere volt a fejedelemnek, a ki nem mulasztotta el egy fon­tosabb ügyben sem kikérni az ő tanácsát. E közben hitták őt kétszer is Leydenhez, de ő nem ment. Szoros viszonyban állott az ez időtájt Sárospatakra hivott Comeniussal is. E viszony azonban később meglehetősen elhidegült; egyrészt, mert Bisterfeld nem hitt annyira, mint Comenius a rajongó Drábik jóslataiban, másrészt a két tudósnak a presbyteriánus viták­ban elfoglalt eltérő álláspontja miatt. Ily hatalmas tevékenység közben érte őt 1655 február 16-án a halál, hosszabb betegeskedés után. 0 az erdélyi iskolaügybe új szellemet, a növendékekbe új kedvet lehelt s tanácsa mérvadó volt az egyház ügyeiben is. Irodalmi mű­ködése is páratlan szorgalomról tanúskodik. Vannak logikai, meta­fizikai, nyelvészeti, paedagogiai művei, melyek mindegyikén megvan az ő nagy szellemének bélyege. S e mellett még ráért ő a politikával is foglalkozni, a fejedelmet folytonos érdeklődésben tartani s rész­vételre biztatni a 30 éves háborúban. Ez volna rövid s hiányos vázlata Kvacsala jeles művének, melynek elolvasását jó lélekkel ajánlhatjuk mindenkinek, ki csak egy kissé is érdeklődik egyházunk múltja iránt. Sch. A.

Next

/
Oldalképek
Tartalom