Gondolat, 1891-1892 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1891-10-01 / 3. szám

————-------------— A z Isten országa Márknál is minden előtt a bűntől való fel­oldás, de nem történik ez, mint az orvos működésénél, a ki a beteget ha meggyógyította ismét magára hagyja; az orvosi minőség nem az egyedüli a mi Jézus fellépését jellemzi, midőn az országot hozza; eljő vőlegény örömében és díszében is, és a ki ezen vőlegényt (2, 19, 20.) hittel fogadja magához, az megszűnt paráznának és bűnösnek lenni. Felvirrad a szép közösség egy uj élete, mely önmagában bírja tör­vényét, rendjét, és mely kívülről sem nem határoztatik meg, sem nem korlátoltatik. Ez oknál fogva Jézus vissza is utasítja a phari- zeusi böjtöket. De az ó-szövetség is egy uj szövetséggé lesz, melyet Isten a messiásban egy uj élet kezességére kötött; erre vonatkoznak azon helyek (Mk. 2, 21. 22.), melyek az uj szellem és élet számára uj mézét is kívánnak, mely a sabbatot a 'messiásnak alárendeli (2, 23 s k v.) stb. Az Isten országa, mely Jézusban jön mint orvosban és vőle­gényben, vele uj és tartós életközösséget igényel. Jézussal az ő tanít­ványai ily életközösségbe lépnek, kik ez által mindenévé lesznek (Mk. 3, 34. 35.): „íme az én anyám és az én testvéreim. A ki telje­síti az Isten akaratját, ez az én fivérem, az nővérem, az az anyám (különös szép hely a dogmatikai perpatvaros definitiók ellenében!) Ezen szóllama igazi vőlegényként mutatja őt, a ki elhagyja atyját, és feleségén csüng. És ezen önfeláldozó szeretetével szemben más követelménynyel nem lép fel, mint hogy Isten akaratát teljesítsék az által, hogy őt követik. Mit jelent az: Isten akaratát megtenni? Nem annyi: erkölcsi szabad öntevékenységben cselekedni, hanem azon hűséges, engedelmes, teljes és tiszta odaadás, melyet a vőlegény meny­asszonyától elvár. Ugyanezen értelmet mutatják Jézus hasonlatai is, melyek az Isten országát jelképezik, különösen az alapvető hasonlat a magve­tőről. Az Isten országa elérkezik az ige prédikálásával, mely ha­sonló állapotba jut mint az elvetett mag: a kik a szót hallják és megtartják, azokból válik Istennek sarjadzó ültetvénye, nemes fák, melyek nemes gyümölcsöt hoznak. (Folytatása következik.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom