Gondolat, 1891-1892 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1892-02-01 / 7. szám

137

M a r g a n t i n u s-nak írták, hogy így a szégyenfoltot Margan-ra, egy híres angol apátságra hárítsák.

Hasonló bizonytalanság uralkodik a krónikákban a papissa nevét illetőleg is. — A legrégibb krónikásoknál még névtelen. — Bour- boni István és a „Compilatio chronologica“ Pistorius gyűjteményében még csak „pseudapapa“-ról tudnak, de nem Johannáról : „Fűit et alius pseudopapa, cuius nőmén et anni ignorantur, nam mulier erat.“ A XIV. század végén már megtaláljuk leánykori nevét is: Gilberta, mások (így Húsz) szerint: Agnes. Mint pápa János (VIII.) név alatt fordul elő, mit Bollinger magának a névnek általános elterjedéséből kíván megmagyarázni, 855 előtt ugyanis már 7 János nevű pápa volt, a XIII. században pedig, tehát a monda elterjedése idején már 21. £ név szolgáltatott az újabb korban alkalmat arra, hogy egyesek az egész elbeszélést allegóriának vették, mely vagy VIII. Jánosra vonatkoznék, ki a byzanciakkal folytatott vitában gyáván viselte magát, vagy pedig a pornokratia időszakára, tehát X—XII. Jánosra, mint átvitt értelemben vett nőpápákra.

Johanna szereplésének idejében is csak lassan történt megállapodás. A már említett Bourboni István 1100-ra teszi; Frey- singeni Ottónál a 705. évben szerepel, a legtöbb krónika azonban megegyezik abban, hogy 855-re, tehát IV. Leo után teszi. — E körülményt, valamint sok mást is, igen érdekesen fejti meg Bollinger. Szerinte ugyanis Johanna esete merő mese, s hogy ezt épen IV. Leo után helyezték el, az nem véletlen, hanem szükségszerűen történt. A középkor felfogása szerint főleg két tulajdonság képesítette az egyest, hogy a legfőbb egyházi méltóságot elnyerhesse: a jámborság és a tudományos képzettség. Johannának katasztrófája kizárta az elsőt; így tehát az utókornak okvetlenül a tudományosságot kellett Johanna számára választania. Minthogy pedig a középkor kezdetén a tudományos pápák vajmi ritkák voltak s Martinus Polonus szerint is VI. Jánostól (705) VII. Gergelyig az egyedüli IV. Leo tűnt ki mint „divinarum scripturarum ferventissimus scrutator“, a római nép az ő halála után bizonyára első sorban arra volt tekintettel, hogy IV. Leohoz méltó pápát válaszszon, s így nem csoda, hogy a közkedveltségben álló tudós Johannában történt a megállapodás, mint a ki „in diversis scientiis ita profecit, ut nullus sibi par invenietur.“ — Érdekes, hogy Bourboni István mit sem tud még Mainzról, Angliáról, Athénről, a pseudopapa ő nála nem tanár, hanem ügyes fogalmazó („artem notandi edocta“), kiből később kúria- jegyző, majd bíboros lesz, s mint ilyen választatik pápává. Ő utána 100 évvel későbben azonban megtörtént már a megállapodás az elbeszélésnek fentemlitett alakjában. (Vége következik.)

12