Gondolat, 1891-1892 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1892-01-01 / 6. szám

126

úgyis bizonyítja, hogy a materialismus épen napjainkban óriási hódításokat kezd fölmutatni s az anyagi istennek áldozok számának megerősbödése az emberiségnek a fenségesért lelkesedni tudó csekély- lyebb részét a legnagyobb veszedelemmel fenyegeti.

Ezek után világos, bogy századunk a haladás-, de materialistikus irányánál fogva a materialismusnak százada is egyszersmind. De azt is mondhatná valaki, hogy én a kor szellemének csak érett gyümölcsével foglalkozom, a nélkül, hogy annak csiráját, fejlődés fokozatait s végre azon kor szellemét tartanám szem előtt, mely azt a meleg naphoz hasonlóan megérlelte.

Lássuk tehát rövid vázlatban, miképen fejlődött az emberiség odáig, a mig a materialistikus álláspontra jutott el ?

Hogy a középkor a sötétség s elmaradottság kora, szükségtelennek tartom bővebben fejtegetni. A hierarchia élén a pápákkal tartja hatalmában az egész szellemi világot s legnagyobb lelkiismeretességgel őrködik az Istentől rábízott nyájnak jámborsága s szellemi korlátoltsága fölött. A dogmát tartja a philosophia egyedüli méltó tárgyának s a theologia ama tudomány, melylyel szemben a philosophia is csak alárendelt szerepet játszott. De midőn a középkor korlátolt szelleme addig ment, hogy még az egyház által az isteni kijelentés folytatásának tartott dogmát is a gyarló emberi ész előtt bebizonyithatónak vélte, — ezzel már a scholasticismus stádiumába lépett. S midőn ez utóbbi századokra terjedő küzdelem után kénytelen volt belátni azt, hogy a dogmát még az ókor nagy szellemének Aristotelesnek segítségével sem tudja ésszerűsíteni, üres for- malismussá lett s a scholastika mesterséges épülete önmagától roskadozott össze.

De még a sötétség ezen korában is akadtak tündöklő csillagokként kiváló szellemek, kik érezve az emberiség elmaradottságát, megmutatták néki az utat a sötétségből való megmenekülésre. Megmutatták neki, hogy ha egészséges gondolkozását s emberi jogait vissza akarja nyerni, térjen vissza az ókornak görög és római classikus világához, eredeti szellemi kincseihez s ne használja annak hamis töredékeit. S ime a classicismus korába léptünk. Ezzel vissza volt vezetve az emberiség ama biztos alapra, melyen ha tovább épít, bízvást haladhat tökéletesbülésének czélja felé. S ime a soha nem nyugvó isteni gondviselés vezeti a lelke nyugalmát találni nem tudó szerény szerzetest ama megtiltott, lelánczolt könyvhöz s kitárja előtte az isteni kijelentés örök forrását, mely a maga tisztaságában egyedül képes a lelki üdve után áhítozó embert boldogítani. Ezzel mintegy isteni küldetésből lesz raformátorrá a mi dicső Lutherünk s a többi nagy nevű reformátor, s a diadal, mely működésüket kiséri, megren-