Gondolat, 1891-1892 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1891-12-01 / 5. szám
A reményt, a reményt növelem, táplálom, A mig az él bennem, utam bizva járom. Hiszen ha nem volna ez az egy vezérem, Kételkednem kell’ne az Úr kegyelmében ! Óh Uram ! nagy vagy Te, ki megtartál engem, S nem hagytál kétségben megfúlnom, elvesznem! Óh áldlak, óh áldlak, a mért csapásidban A remény — nagyságod fénysugára — villan! A felhőt, mely a fényt előlem elfödi, Kz a dicső sugár ragyogva áttöri! Haló poromban is Téged, Téged áldlak, Ura s Teremtője ez egész világnak ! Schöpflin Aladár. Jótevők sírjánál. Oly néma, caöndes a holtak hazája ! Ki zavarná az alvók álmait? A kis szellő is minthacsak vigyázva, Csöndest) léptekkel, félve járna itt . .. — Szemem reá mered mélyen a sírra, Lelánczolják a sírnak hantjai: A hantokon sötét betűkkel Írva Az elmúlás fagyasztó szavai! S mig a szem réved a hantok körülte, Agyamba' mintha dúlna lelki láz; S mint felhőn a villámok, oly őrülve Főmben száz meg száz gondolat czikáz: Mért itt e hant, e sir? . . . miért t i benne; , . . Mért nem töritek fel sirzáratok ? . . . Feljönni onnan többé nem lehetne? . . . Vagy tán örökre ott maradtatok? . . . Csitulj te lázadó', te pártos lélek I Ne állj meg a síron, óh nézz tovább ! Figyelj! • • • tulnan te néked mást beszélnek, Mást mond a síron túl egy szebb világ: 1 *) Szavalta szerző a pozsonyi ev. főiskola jóltevőinek emlékűre rendezett hálaünnepélyen, nov. 30-&d.
