Gondolat, 1890-1891 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1890-10-01 / 3. szám
37 mentomi törvény megkíván : ő is vérrel áldozott » bűnért, de míg a mózesi törvény főpapjai csak a törvény külső parancsait hajtják végre, addig Krisztus az örök lélek által indítva végzi áldozatát; azok ön- és czéltudatlan áldozati tárgyat használnak, ellenben Krisztus teljesen tisztában van czéljával s önként adja az ő életét váltságul testvéreiért; azok áldozata a czeremoniális törvények értelmében testileg tiszta, ellenben Krisztus maga az absolut tisztaság, ártatlanság, szentség (VII. 26.); azok is miként Krisztus az l'r színe előtt s az Urnák áldoznak ugyan, de nem az igazi sátorban, az l'r közvetlen, valóságos színe előtt: s épen azért áldozataik hatása, mint maguk az áldozatok is testi, csak a test tisztaságára vonatkozik a nélkül, hogy a lelket csak érintené is és igy benső megnyugvást nem szerez, ellenben a Krisztus áldozata a bensőt, a lelket tisztítja meg s elvezet a holt cselekedetek gyakorlásától s megtanít arra. hogyan kell egész életünket az Úr szolgálatára adni, mert a bűnért való igaz áldozat csakis az egész életnek ily megszentelt eltöltésében áll. b) A Krisztus áldozatának e rendkívüli hatása bizonyítja, hogy az ő halála az ó szövetség gyarló,voltából eredő bűneink eltörlése végett vált szükségessé, de szükséges volt az ezen új szövetség megpecsételése végett is. Hogy szerző ezt bizonyítgatja, arra a testamentum szó (ŐKcfrtf/tj = szövetség és végrendelet)kettős jelentése vezette. A testamen tűm érvényessége csak a végrendelkező halálával kezdődik, addig crőtelen. Krisztus testamentuma is csak az ő halálával válik valóban érvényessé, az annak szentesítő pecsétje. Az előbbi szövetséget is vér és halál szentesítette. Mózes ugyanis midőn az első szövetséget megkötötte, az Istentől adott törvényt az egész község jelenlétében elolvasva nyilvánosan borjakat és bakokat áldozott s a véres vérből a gyapjúba fogott izsóp növénynyel e szavak kíséretében „ez a testamentom- nak vére, melyet Isten néktek parancsolt“ meghintette a szent könyvet és az egész gyülekezetét, azután magát, a szövetség sátorát és a szent edényeket is s ez által váltak azok valóban szentekké s azóta is minden tisztításhoz „a törvény szerint“ okvetetlenül szükséges a vér és „vérontás nélkül nincsen bocsánat.“ Szerzőnk egész készséggel elismeri, hogy Mózes, midőn vérrel szentelte s tisztította meg az első immár ó szövetség sátorát, helyesen járt el, de az ő áldozatának tárgya is, hatása is, a földi másolat másolatjellegű sátorhoz méltólag csak gyarló, múló volt. S a mily nagy az ellentét a föld és ég között, oly nagy az ellentét a két sátor megszentelésére hozott áldozatok között is. Arra elég a bakok és tulkok vére is, erre magának az Isten fiának drága vére kellett. De e drága áldozat árán meg is szereszte a mit czélzott, az üdvöt.