Gondolat, 1890-1891 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1891-07-01 / 11-12. szám
226 Búcsúszó. Jelen számmal veszik t. Olvasóink a czimlapot s tartalom- jegyzéket annak jeléül, hogy egy év végéhez jutottunk el. Egy év munkája van előttünk. Tudjuk, hogy Gondolatunkat nem emelhettük azon niveaura, nem értük el azon czélt, melyet kezdetekor kitűztünk magunknak. Ismerjük hiányait, fogyatékosságait, melyeket folytontartó önbirálgatás nagyon is élesen állított szemünk elé. Ha nem értük is el magas s magasztos czélunkat, tudjuk, hogy igyekezetünk mindig megvolt, hogy folytonos törekvés által, némileg is megközelítsük. De váljon eme fogyatékosságok daczára hiába való munkát végeztünk-e? Nem értünk-e el semmi czélt? Igen. Kicsiny bár, de fiatal törekvő erőkre felette fontos, mely későbbi működésűkben mindig vezérök lehet. Megismerték a munkások erejüket, mire vállalkozhatnak, mire nem. Jelen évi munkájuk sikerültsége eloszlatta félénkségüket s nevelte önérzetüket, fogyatékossága megóvta őket az önhittségtől. Az önérzet az a haszon, mely derék munkásaink osztályrészévé lett. Ezen erkölcsi előmenetelre Önök, t. Olvasóink s Pártolóink, kegyes s hathatós anyagi támogatása által tettünk szert. Ha valaki, úgy mi vagyunk hálára kötelezve, ha visszapillantunk az év elejére s mikor az év végét nézzük, örülünk, hogy megtartottuk azon tért, hol, akadémiánk határain túl, a világba léphetünk. S ez örömmel s hálával tölt el Önök iránt, t. Olvasóink, s bizalommal a jövő iránt, hogy további kegyes segítségükkel meg is tarthatjuk azt. S most midőn „Gondolat“-unk- tól, t. Olvasóinktól s Pártolóinktól elválunk, mielőtt „Isten- hozzádot“ mondanánk, könyörgünk a Mindenható áldásáért, hogy a „Gondolat“ jövőre megújult erővel életre keljen! Isten legyen mindnyájunkkal! A „Gondolat“ tisztikara nevében: A felelős szerkesztő.
