Gondolat, 1890-1891 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1890-09-01 / 1-2. szám

közbeszólt paraenetikus részlet után (V, 11 — VI, 19) három szempontból veszi azt közelebbről tekintetbe, u. m. 1. személyi ohlalról, a midőn is előbb Melkisedeknek, majd magának a Jézusnak személye kapcsán mutatja ki igaz és tökéletes főpap voltát (VII, 1 —VIII. 1);

2. tárgyi oldalról, melyben a szövetség látható képét, a szentélyt veszi közelebbről szemügyre (VIII, 2 — IX, 8): s 3. eszküzi oldalról, melyhen az áldozatról szól (IX 9 — X, 18). S mindezek végeztével a harmadik részben (X, 19 — X, 25) szerző a gyakorlati következtetésre jut el s a hitben való megmaradásra inti hallgatóit.

E részek közül csak a másodiknak, a Krisztus főpapságáról szólónak részletesebb tárgyalása képezi feladatomat, de ez már magában oly lényeges része az egésznek, hogy mint előzményt szükségképen magában az első részt is s belőle logikailag foly az utolsó pa- raenetikus rész. E szempontból fogva fel a dolgot, mint a főpapi hivatal méltóságának kimutatásához ügyesen alkalmazott előcsatáro- zást, az első részt is rövidesen átfutjuk, mert tisztán a főpapság álláspontján úgy tűnik az fel, mint ennek előkészítő előzménye.

Nem tartom helyesnek azon felosztást, melyet több irásmagya- rázónál találhatunk, mintha a levél szerzője a főpapi tisztség kimutatása mellett, mellérendelt vonásként akarná az áldozatot feltüntetni, mert akkor épen olyan jogon harmadik részűi a szentélyt, illetve sátort is fel lehetne vennünk. A levél gondolatmenete egészen világos: a szerző czélúl tűzte ki, hogy a keresztyénséget, mint a zsidósággal szemben tökéletest és a vallás eszményének megvalósulását tüntesse fel s e czél elérése végett mindenelőtt a keresztyén kijelentésnek, mint új szövetségnek magasabb voltát közvetítőjének magasztos volta által is igyekszik kifejteni s e végből őt, mint az Isten fiát mint 7iQiinóioyíog-t (I, 6.) és iV«, ,‘>éor-1 (I, 5; III, 6) állítja oda olvasóinak a keresztyénség főpapjául (III, 17; III, 1) s kimondja a döntő tételt: „mindenekutána azért a papság elváltozott, szükség, hogy a törvénynek is változása legyen“ (VII, 12). A legfőbb czélja most már szerzőnek, hogy a Krisztus főpapságának főlényét minden oldalról bizonyítsa s biztosítsa. E végből azért az áldozat is csak mint a főpapi tisztséggel járó egyik mozzanat van kiemelve, de nincs magával a főpapi tiszttel párhuzamba önállósítva.

Krisztus főpapsága.

A. Krisztus személyének nagysága I. 1 — IV. 13.

A szerző a zsidós képzetkörből indulva ki, midőn a keresztyén kijelentés fenségét olvasói elé kívánja tárni, minden előtt a személyi