Gondolat, 1888 (9. évfolyam, 13-18. szám - 10. évfolyam, 1-5. szám)
1888-03-01 / 15 szám
ltó Virág a fán, berekben víg mailárka — Még nem nyílott, még nem zcngé dalát, De rügy fakadt a .száraz, puszta ágra, S a fészek is már várta dalnokát. És Ion csoda. Mit még oly meszsze hittek, Egy nem remélt nap, ím, meghozza azt; A mit a tegnap sejtve, félve hirdet, A ma varázsol télre új tavaszt. Rügy fölfakad. A holt berek megszólal, A rög fölenged nyájas nap hevén; Erdőt dalosa győzi dallal, szóval . . . S a dalban annyi biztatás, remény! Magyar szabadság, ifjú szép tavasz, te . . . Derengő hajnal hosszú éj után! Fel álmodból egy nép jaja zavart-e, Vagy rabbilincs csörgése ős Budán? Hogy felragyogva hirtelen, csodásán Valóvá tész’sz egy százados reményt, Hont szerzesz a magyarnak önhonáhan, S kivívsz számunkra ős jogot, erényt! S hogy elfeledjük múltúnk szenvedését, Derítsz ránk mosolygó szép eget; S hogy hinni tudjuk nagy idők jövését, A dalnokot is szólni készteted. S a Kárpátoktól le az Adriáig Rázó viharként zúgatod szavunk: Ha szolganép, rabok voltunk idáig, Most szabadok leszünk: feltámadunk! * * * Ködös, borongás ősz nyomasztó álma Még nem borúit a messze táj fölé; Kék volt az ég, nyájas a nap sugára, Még dal vegyült a lombzugás közé. De távol, távol mintha már borúina . . . S régi fényét vesztené a nap, A dalba zendült titkos bánat húrja, S száraz levél ült már a lomb alatt.
