Gondolat, 1888 (9. évfolyam, 13-18. szám - 10. évfolyam, 1-5. szám)
1888-03-01 / 15 szám
A közös élet testvérei.*) Irta: Holzhammer .linos. A középkori egyház történetére, — abban a vallásos élet fejlődésére visszatekintve — általában oly sötét kép tárul elénk, melyen valóban alig találunk pontokat, hol szemünk kissé nyugodtabban pihenhetne meg. — Mindenütt a sok ellenmondás az, a mi szemünkbe tűnik — tanban s gyakorlatban egyaránt. — Amott a scholastika philosophiának merev formalismusa, szőrszálhatogatusai s agyafúrt okoskodásai, melyekkel az egyházban minden tévelygést s visszaélést 'gazolni törekszik; emitt általában minden néposztálynak, de különösen a klérusnak s szerzeteseknek valláserkölcsileg a legmélyebben sülyedt élete az, melytől a történelemben kutató vallásos kedély visszaborzadni kénytelen. — Pedig a középkorban a vallásos élet tulajdonkép a szerzetesi életben összpontosult, — ugyannyira, hogy később a vallásosság fogalma teljesen a szerzetesi élettel lett azonossá, mint a vallásos életnek külső formájával, s a szerzetesrend neveztetett kiválóképen „religió-nak“ tagjai „religiosiu-nak. S ha a különféle szerzetes rendek roppant számára tekintünk, épen nem kell csudálkoznunk. ha a középkor egyszerű laikusában is felmerült a kételkedés kérdése: vájjon e sok religió közül melyik az igazi ? melyiknek tagjai vannak hát a kér. tökéletességnek birtokában? S hogy ezen ellenmondás nem kerülte ki magának az egyháznak figyelmét sem, arról eléggé meggyőz bennünket Ill-dik Inczének a lateráni zsinaton (1215) kiadott rendelete, mely megtiltja új szerzeteknek alakulását, nehogy a vallás egysége meg- zavartassék. — De az imént jelzett szempontból tekintve nem zavarták-e meg azt a már meglevők is? mert hisz a rendelet ezeket változatlanul meghagyta, — s nem alakultak-e még azután a tilalom daezára is a koldus szerzetek? — ismét két új religió. — S ha az igazi vallásos életet, a kér. tökéletességre való törekvést keressük, választani a számtalan szerzet közt a legnehezebb feladat, sőt úgyszólván lehetetlen. — Mert, bár a koldusszerzetek eleinte mutattak fel némi komolyabb törekvést a kornak megfelelő vallásos életre s önzetlenségre, csakhamar eltértek ezek is alapitóik szellemétől, sőt önző kapzsiságban, a világiakban való elmerülésben túltettek a többieken. — Hiába mondott Domokos még halálos ágyán is átkot arra, ki a szerzetbe lépvén világi javak bírásával szennyezné be magát; hiába hangsúlyozta, mint assisi Peren ez a szerzetesi fogadalmak között főkép a szegénységet: az alapító átka, valamint a belépőnek fogadalma elhangzó szó volt, mit a tett épen nem követett. — Hisz e koldus szerzeteseknek még több alkalmuk *) Ullmann után.
