Gondolat, 1888 (9. évfolyam, 13-18. szám - 10. évfolyam, 1-5. szám)

1888-02-01 / 14. szám

142 A reformáczió terjedésének első éveiben megismerkedhetett azzal, mert már 1531-ben nála találjuk Silvestert, ki 1541-ben kiadta a Nádasdy ujszigeti nyomdájában Nádasdy költségén nyomatott új-testámen tu mát. De a hanyatló róm. kath. egyház is megfeszítette minden erejét, hogy az ország első főurát pártján megtarthassa. A pápa követe által, az esztergomi érsek személyesen egyre sürgette és intette, hogy a róm- kath. egyházba visszatérjen, illetőleg abban megmaradjon, azt párt­fogolja a válságos időkben. Sőt nem csak életében kivánták meg­nyerni a különböző vallásfelekezetek a hatalmas és nagytekintélyű férfiút, hanem még holta után is mindegyik fél, róm. kath. és prot., saját egyháza tagjai közé számítani követeli, és hova tartozandósága felett egész vita keletkezett. A vitának van is alapja: S ez az alap Nádasdynak széleskörű levelezése. Ugyanis Nádasdy Tamás korában szokatlan terjedelmű levele­zést folytatott, s ezek a levelek, mint a melyekből legtisztábban, leg- leplezetlenebbűl megismerhetjük Írójának gondolkodásmódját, szelle­mét, nézeteit, sok oly állítást tartalmaznak, melyekbe kapaszkodva róm. kath. irók minden kétségen felül valónak állítják Nádasdy róm. kath. voltát, de viszont olyat is, melyek hangosan szólnak a mellett, hogy Nádasdy protestáns volt. Melyik félen van az igazság? ezt fogom lehető tárgyilagossággal jelen dolgozatomban nyomozni, melyben a világosság kedvéért szólni fogok először azon érvekről, melyek Nádasdy róm. katholikus volta mellett felhozhatók; azután azokról, melyek prot. voltát bizonyítják. * * -* Van Nádasdy leveleiben több olyan hely, mely első tekintetre határozottan arról látszik bizonyságot tenni, hogy Nádasdy róm. katholikus volt; de csak az első tekintetre, mert, ha jobban beleél­jük magunkat a kor egész szellemébe, ha teljesen megismerjük Nádasdy jellemét, összeköttetéseit, ezen érvek rögtön halomra dőlnek. Nádasdy egyik levelében arra kéri nejét bécsi tartózkodása alkal­mával, hogy küldjön neki halat, általában böjti ételeket. E levél arról tesz ugyan határozott bizonyságot, hogy Nádasdy a róm. kath. egy­ház kívánsága szerint szigorúan megtartotta a böjtöt, e mellett azon­ban legkevésbé sem bizonyítja, hogy Nádasdy róm. katholikus volt; mert hiszen a reformáczió első éveiben nem. lehetett kívánni, sőt nem is volt kívánatos, hogy a régi kegyeletes, különben dogmatikailag lényegtelen szokás egyszerre megszűnjék. Ezen levelének helyes felfogásához tehát maga a kor s ennek kellő ismerete adja kezünkbe a kulcsot. — Ugyanez áll levelének egy

Next

/
Oldalképek
Tartalom