Gondolat, 1888 (9. évfolyam, 13-18. szám - 10. évfolyam, 1-5. szám)

1888-12-01 / 5. szám

kápolnájában a hitvallás „Es azért történt így“ írja János választó- fejedelem Luthernek, -hogy ne lehessen jelen valami sok hallgató.“ Az a kápolna legfeljebb kétszáz embert fogadott magába. A császár mindazokat, kik nem voltak fejedelmek vagy képviselők, eltávolította, így félt a régi éjszaka az új világosságtól, a sötétség a világos naptól, így törekedtek minden úton módon a jót megakadályozni, de hiú törekvésnek bizonyult mindez 1 Az evangélium világossága, fénye áthatotta a régi éjszakát, eloszlatta a sötétséget, és földi hatalom nem volt képes pályafutását megakasztani! A szász választófejedelem két kanczellárja dr. Brück és dr. Beyer a kápolna közepére lépett amaz a latin, emez a német példánynyal kezében. A császár a latint kívánta felolvastatni; a szász választófejedelem azonban óvást tett mondván: „mi német földön vagyunk s így reméljük, hogy császári fenséged a német nyelvet itt nem fogja eltiltani.“ A császár belenyugodott, s már most dr. Beyer a Justus Jónás fordította hitvallást oly hangosan, tisztán és érthetően olvasta, hogy a palota udvarában is, a hol nagy hallgatóság összegyűlt, mindent megértettek. Teljes két óráig 4—6-ig tartott a felolvasás, melyet mindannyian ünnepélyes csendben és feszült figyelemmel végig hallgattak. A felolvasás befejeztével dr. Brück mindkét példányt át akarta nyújtani a császár titkárjának Sehweiss Sándornak, de a császár maga nyúlt utánna, s a latint magánál tartva a németet a mainzi érseknek adta, s volt rá gondjuk a sötétség őreinek, hogy ezen eredeti példányok többé napvilágot ne lássanak.

íme a protestánsok hitvallása, a mely már most az „ágostai hitvallás**' nevét nyerte, a birodalmi gyűlés előtt felolvastatott, és hét fejedelem és két birodalmi város aláírásával a császárnak által adatott. Ezen ténynek óriási hordereje volt. A protestánsok öntudata közös hitvallásuk benyújtása által hatalmasan erősbödött, ők magok szorosabb kötelékkel látták magukat egybefíízve; mennyi előítélet lett elnémítva, s remélték, hogy örökre elnémítva! Ezen fontos és hatásos jelenet a protestánsokba új életet öntött, a milyennel eddig még nem dicsekedhettek; ezen jelenet beléjök oltotta a régi hitvallók, confessorok törhetlen s rendíthetlen szellemét, a felolvasás alatt helyzetüket azok helyzetével azonosnak érezték, s mily nagy szükségük volt a legközelebbi jövőben ezen hitvallói erős lelkületre! A hitvallás felolvasása érezték, hogy kötelességükké teszi, miszerint rendíthetle- nül álljanak meg ezen tan mellett, melyet immár Isten és ember előtt nyíltan a magukénak vallottak ; ezen örökké emlékezetes jelenet adott szilárd támaszt a legvégsőre való elhatározottságuknak, örömteljes kitartást ott is, a hol életök, vagyonuk koczkára került, és azon köte-