Gondolat, 1887 (8-9. évfolyam, 1-12. szám)

1887-05-01 / 5. szám

mert szerinte már maga a lélek is „oly folyó rész, mely a vérnek legvékonyabb lehelletéből s párájából áll."

Mindezekután nem lehet tagadnunk, hogy Cartesiua tanainak befolyása Apáczainál a leghatározottabban nyilatkozik. Szolgai utánzónak azonban nem szabad neveznünk. Mestereihez való viszonyát maga jellemzi legjobban: .Nem féltem a maguk tudományában legjártasabb férfiaktól kölcsönözni. Ki a legjobb vezéreket választja, C9ak nyomukba lépjen, kevésbé fog botlani. Az óriás vállán ülő gyermek többet lát, mint maga az óriás!“

Nem mellőzhetjük hallgatással Apáczai azon érdemét sem, hogy a jobbágyságról való nézetével századokkal meghaladta korát. 0 volt ugyanis hazánkban az első, ki ethikájában — ha ugyan ennek nevezhetjük az emberi életre vonatkozó rövid fejtegetéseit — az örökös jobbágyságot, mint „a mely az egyptombeli szolgálatot bizony haladja“ feltétlenül kárhoztatja, elitéli.

Ugyancsak ő volt hazánkban az első, ki a tudományokat magyar nyelven szólaltatta meg. Habár mindenütt, az egész miveit Európában felismerték az élő nyelv előnyeit a holt nyelvek felett, mindenütt érezték a tudományok nemzeti nyelven való művelésének szükségességét, — mégis kevesen találkoztak, kik ez irányban újítókként fellépni merészeltek volna. E kevesek közé tartozik hazánkban Apáczai, ki, midőn a németeknek hasonló törekvésű philosophusa — Thomasius még a világon sem volt, vagy legalább is még a bölcsőben feküdt, már igy nyilatkozott utrechti tartózkodása alkalmával : „Elhatározám tehát, hogy Isten ha éltet, nem halok meg a nélkül, hogy a magyarnak minden tudományt magyarul adjak.“ Vajha törekvései kárba ne vesztek volna, vajha találkoztak volna csak nehányan is, kik felismerve, jól megértve az ő újításainak horderejét, e czélnak szolgálatába léptek volna, de reformjai vele együtt sírba szálltak.

Apáczai tehát nemcsak bölcsészet, hanem irodalomtörténeti szempontból is új korszakot nyitott meg hazánkban. S ha elvitázhatlan érdemei daczára sem nyerte kortársai részéről azon méltánylást, melyet bizonyára megérdemlett volna, úgy tulajdonítsuk ezt részben az el- fogúltság, vagy irigység, részben pedig a régihez való makacs ragaszkodás természetes következményének.

De mi legyünk elfogulatlanok és ne késsünk elismerni e nagy férfiú halhatatlan érdemeit, melyeket egykori tanítója s később kartársa Porcsalmi András nemcsak elismert, de lelkesen dicsőített is ekképen :

„Ilex ut validis haerons radicibus, Kűri f Kxcipit Acoli, Habra rainasqiie Noti.