Gondolat, 1887 (8-9. évfolyam, 1-12. szám)
1887-03-01 / 3. szám
de a mely főleg politikájában nyilvánult. Bármennyire elzárkóztak is a farizeusok, különösen tanaikban sok idegent ápoltak. Leghatározottabban és legnagyobb sikerrel küzdöttek az idegen befolyás ellen a fariseusok a politikában. A makkabeusok korában a dühös térítő Antiochus Epifanes alatt a seleucidák hatalmát a fariseusok buktatták meg; bár ekkor még mint szekta nyiltan nem lépnek fel, de az ő szellemök lengi át a küzdők kis csapatját. Ok fanatizálták a népet, a mely inkább meghalt, bogy sem a szertartási törvényeket áthágta volna. Az ő igazgatásuk vakította el Őket, hogy nem törődve a viszonyokkal, nem nézve az ellenség számát, halál-megvetéssel harcoltak, s végre makacs küzdelmük után csakugyan megszerezték függetlenségüket. A zsarnok Herodes kegyetlenségeit tűrték, alatta békében éltek és nagy mértékben terjesztették eszméiket, mert Herodes „nemzeti“ király volt. De megszűnt nyugalmuk, mihelyt a római proconsul osztogatta parancsait Palaestinában is. Ezóta folyton lázongtak! A nép kedélyét folytonos izgatásaik által megmérgezték, úgy hogy az gyűlölettel fordult el mindattól, a mi idegen. Gyűlöletük viszongyülöletet szült; ez okozta azt, hogy midőn összeütközésre került a dolog, senki segítségükre nem ment. Méltán teszi tehát Krisztus a fariseusokat felelősekké a népért, méltán nevezi őket vak vezetőknek. Tapintatos vezetés mellett Zsidóország kikerülhette volna bukását; de hogy elbukott, egyedül a fanatikus fariseusoknak köszönhette. A politikai életben tehát elzárkózott- ságuk, vakságuk megásta a zsidó nép sírját! Tanaikban nem Voltak annyira elzárkozottak a külbefolyás elől, mit nevezetesen az angyalokról szóló tan bizonyít. Nem tagadhatjuk azonban, hogy angyalokról van szó a babilóniai fogság előtt keletkezett iratokban is, úgy szerepelnek, mint a merev „deismus“ álláspontján képzelt Istennek közvetítői, követei, akaratának nyilvánítói az emberek közt. Minthogy pedig a fariseismus rideg, bensőbb érzelmet nem ismerő rendszereiben a deismust a lehető legszélsőbb határokig fejlesztette, Istennek személyét a világból teljesen kizárta, ennek megfelelően kellett fejlesztenie az angyalokról szóló tant is, hogy az Isten és a világ közt létező nagy űrt áthidalja. Egyes egyháztörténet-irók az angyalokról szóló tant .természetes fejlődés következményének tartják a meglevő alapból. Ez azonban alig hihető, s ha jól megvizsgáljuk a fariseusok angyaltanát, az idegen befolyás észrevehető lesz. Míg ugyanis a babilóniai fogság előtt a jó és rósz angyal még nincs elválasztva, addig a fariseusok bizonyára persa befolyás alatt
