Gondolat, 1887 (8-9. évfolyam, 1-12. szám)
1887-11-01 / 11. szám
70 A mi végűi a fordítás érdemét illeti, úgy az az eredetihez elég hű, tiszta és zamatos alig elavult magyarságot mutat és erőteljes nyelvezetével a fordítások között nem utolsó helyen áll, sőt újabb fordításhoz nem rósz minta lehetne. Feljegyezésre — úgy hiszem — érdemes volt. Emlékbeszéd. A „soproni evang. theol. önképzőkör“ október-hó 31-én tartott reformátio-ünnepélyén előadta Stráner Vilmos. „A boldogságra kevés csak a jelen, a múlton épül az s az emlékezeten. Örömünkre szint s derűt titkon ez ád, mint a gyök adja a virág színét, szagát“. — Koszorús költőnknek e gyönyörű szavai jönnek önkénytelen ajkaimra, midőn a mai ünnepélyes alkalommal felakarjuk idézni, lelki szemeink elé varázsolni, a múltnak, a rég elmúltnak dicsfényben úszó emlékeit. — A hosszú, mozgalmas életpálya végső pontján álló agg gyönyörködve emlékszik a boldog gyermekkor gondtalan napjaira, a férfikor gondteljes küzdelmeire; a vándor, mielőtt pihenni térne, visszatekint a messze távolba s az elhagyott tájak most tűnnek fel csak előtte valódi pompájukban, most tud csak igazán gyönyörködni mindabban, a mi az út fáradalmai közepette nem tudta megragadni figyelmét, lekötni érdeklődését. S bár mi, a jelennek fiai, nem éltük át ama eseményekben gazdag múltat, melybe képzeletünk szárnyain visszaszállni óhajtunk, de élvezzük, érezzük magunkon ama boldogságot, mely a múlton épül, s melyet e múlt s ennek dicső fiai számunkra kivívtak! Avagy nem a mult-e az, mely egyéneket, családokat, nemzeteket tűrni, remélni s lelkesedni megtanít, nem a mult-e az, mely gyakran a hanyatló, sülyedő, pusztuló nemzetek keblében hősöket támaszt, kik öldöklő, pusztító fegyverrel, — költőket, kik ébresztő, lelkesítő dalszóval panaszolják el az eddig néma, mély fájdalmakat, hogy a fényes múlthoz méltó szebb s jobb jövőnek vessék meg alapját ? S vájjon hova vonzana, hova vágyódnék méltóbban szivünk, e napon — midőn protestáns egyházunk születése napját ünnepeljük, — hol nyugodhatnék meg méltóbban a múltra irányult tekintetünk, mint ama fényes, dicső alakokon, kik szavaik s tetteik erejével, az ige hatalmával az emberiség fejlődésének történetében új korszakot nyitottak meg s fényes, gyakran véres eseményeket jegyeztek fel az idők nagy könyvében ?
