Gondolat, 1881-1882 (7. évfolyam, 1-10. szám)
1881-09-01 / 1-2. szám
— 5 tése után. Minden azon szempontból fogntik fel s ítéltetik meg, mennyiben felel meg a Dávid által Istentől nyert válnaznak. Ha meggondoljuk, mily nagy volt amaz időben a jóslat hatalma, s mily mélyen nyúlt belő a próféták működése az események alakitásába: könnyű belátni, hogy minden fontosabb eseményt úgy népszerűén mint profeticus felfogással lehetett előadni, a szerint a mint valaki az eseményt ez vagy amaz oldaláról fogta fel. Ennyit a kezdeményekről. A királyság történetírása azonban o szűk határok között nem maradhatott: összefüggő nagyobb müveknek kelle létre jönniök. De ismét a dolog természetével jár, hogy az igazi történetírás csak akkor lehető, midőn azon korszak, mely a történet anyagát nyújtja, már egykissó háttérbe lép. Sámuel könyvei, melyeknek főleg elsejét vesszük alább behatóbb vizsgálat alá, ezen magasabb értelemben vett történetírásnak maradványai. A történetiró szelleme egyesül bennük a prófétáéval, s igy alig jellemezhetők rövidebben és jobban, mintha azt mondjuk róluk, hogy profetikus történeti könyvek. Prófétai szellem és áthatottság nélkül a héber irodalom egy terméke sem vergödhetik a tökély magasabb fokára; Sámuel könyvei annyira át vannak o szellemtől hatva, hogy a Pentateu- chus után legbefolyásosabb történelmi műnek tekinthetők ; jóllehet a tér, melyen mozognak, egészen más s amazéval szemben nagyon közönséges és köznapi. E két könyv a héber kánonban egyet képez, s eredetileg is csak egyet képezett, a mintáz az egyházatyák irataiból kitűnik. Az a felosztás, melyet a mi bibliánkban látunk, a reformatio korából származik, a LXX és Yulgata mintájára. Előlcgesen is megjegyezzük, hogy nevét nem szerzője, hanem egyik fő alakja után nyerto. A LXX-ban ezen, és a királyok két könyve bibloi d’ baxileón a Vulgataban Regum libri 4 közös czimet visel. Szorosan véve sem az első, sem a második elnevezés nem felel meg a könyvek egész tartalmának; mind a kettő későbbi eredetű. Azon körülmény, hogy a LXX-ban a Swioty tbd és a D'dSo 'd egy közös czím alatt fordul elő, valamint a két mű közötti összefüggés köny- nyen azon feltevésre vezet bennünket, hogy egy szerző művei, vagyis helyesebben műve, ki azt a babyloni fogság vége előtt semmi esetre sem írhatta, miután az elbeszélés a fogság idejébe is benyulik. — Bicék e felvétolt helytelennek mondja, hivatkozva De Wettere is. Legerősebb érvnek azt tartja, hogy — úgymond — a két mű több tekintetben elütő jellegű. így pl.: a 1. A Királyok könyvében az elbeszélés profetico-didaktikus ezélú. Az elbeszélés mindenütt azt igyekszik kimutatni, hogy a nép és király
